XLVI. Másnap éjjel

Mit mondjak néked? Nézem válladat. Az nem lehet, hogy megtaláltalak. Mert születhettem volna már korábban, Nagy Sándor vagy Napóleon korában, s jöhettem volna később ide én, atom-motor, robotgép idején és elszalasztlak – vagy ha tavaly nyáron az angol hajót Bayonne-ban találom, úgy katonája vagyok most De Gaulle-nak és soha semmit nem tudok meg rólad. És még húszéves korkülönbség sem kell, hogy elragadjon téged s tőled engem: mert lehetnél most utcán játszó gyermek, ki, mikor meglátsz, visítani kezdesz, vagy ülhetnék egy teaházban vénen, s te elfordulnál, mikor reád nézek. Miénk a hold, nekünk forog az égbolt: találkozásunk lehetetlenség volt. Kihúnyt tüzek, múltévi estebédek füstjét elérni egyszerűbb mint téged. Idő és tér és végtelen közöny választott el. Most elfog az öröm, és magamhoz húzom válladat, mert mégis megtaláltalak.