XXXIX. Intermezzo

Vállad rám hajlik: barna felleg az ég zenitjén. És amíg csókolsz, mellemen végigsepred szempillád szekfű-szirmait. Hogy háláljam meg e kegyetlen félájult, hosszú, mennyei gyönyört? Öled haján remegnek párzásunk harmatcseppjei. Köröskörül dzsinek vigyáznak reánk: kilincsen, bútoron s párnánk alatt. Bokám zsiráfnyak: árnyék meg fény, ha nyújtózom. A csempés udvar tükre rozsda: belefejel a holdvilág. A szél felkapja s visszahozza szerelmünk boldog illatát.