XXXVII. Fülledt éjszaka, 5

Forogni kezd a szoba, táncol s eltűnik. Arcod ametiszt, ultramarin meg elefántcsont. A roppant vízár sodra visz és húzza, vonzza összeláncolt tagjainkat a zuhatag felé. A kéj belénkharap, a húst, a bőrt, az ínakat letépi rólunk mint egy inget, lapockáinkon szárnyakat növeszt és kirepít az űrbe. Nem látok el, csak arcodig, ahol a gyönyör gyönyörűre torzítja ajkad sarkait.