XXXVI. Fülledt éjszaka, 4

A gyönyör földob, szédít, megvadít és nyúltagyamig árad. Csípőm köré font, hosszú combjaid kinyíló hattyúszárnyak. Dobhártyámon lüktető dobzene. Ágaskodik a vágyam. Medencédet felemelem vele mint drága művű tálat. Harmatot hint közénk a szerelem, szárnyas szívem szíveddel versenyt dobol. Nincs világegyetem, ember sincs, csak mi ketten. Mellcsontodhoz szorítom fejemet, bőrömhöz nő a bőröd, s ölünk lila tömjénje fellebeg misztikus esküvőnkhöz.