XXXII. Oázis

A hajcsárok s a tevék leáztatják az út porát a tóban és kilépnek. Oda úszunk, hol a fenék iszapját nem verték fel, a bambuszok tövéhez. Mellig a vízben állok, veled szemben. Itt senki sem lát bennünket, szerelmem. Halványzöld csíkok és ezüstös fények köröskörül a tó tükrében. Vállam köré fonod karodat. Ajkad érdes. Szemed lezárul. Nyelved kígyó számban. Így csókolódzunk, míg szédülni kezdek. Maradjunk együtt, oly nagyon kívánom szerelmedet! Most hirtelen elengedsz és nézzük egymást. Sebhely maradt számon. Ez minden. De a vízben, csípőm mellett spermám hintázik, mint a selyemfátyol.