XXXI. Alkony a dűnén

A dűné oldalán ülünk az estben s nézzük, míg lábaink alatt homokszemek tolongnak, esnek, gördülnek, folynak, hullanak. A homokdomb is homokóra. Ami ma fenn van, odalenn torlódik holnap virradóra. A szél felkapja és elszórja és lesz új dűnék trilliója, de ilyen dűné sohasem. Csuklódat tartja két kezem s hüvelykujjam közepén érzem, hogy lüktet, ömlik, árad véred a piros ütőéren át. Így száguld a vér az enyémben, és mit szól testednek a testem? Homokórák, ülünk az estben.