XXX. Sánta teve

A foltos, nagy teve lesántult. Későn értünk csak déli pihenőnk helyére: egy kúthoz, melyben nem volt víz. Körötte fonnyadt bokrok. A hajcsárok a málhát szétosztották a többi teve közt és kantárját egy sziklatömb köré hurkolták. Mindjárt indultunk tovább. Szenvtelenül ült a szemcsés homokban, háttal nekünk, mint aki ismeri s elfogadja a sivatag törvényét. A völgykanyarban még visszafordultam s tekintetem találkozott szemével. Nem szégyelltem soha még így magam. De úgy láttam, hogy benne több a szégyen.