XXIX. Kősivatag

A nap felkelt, de még elébb tejet ittunk, pár datolyát rágtunk s már indultunk tovább a nagy utat leróni kopár, ránklógó szirtfalak és tornyos omladék alatt a michelangelói háttérrel. Senki idelenn, sem bárányfelhő odafenn. Láthatatlan bacillusok: szememben rozsdás por úszott. Így baktatott a karaván és nem követte más, csupán gyilkos napfény, steril magány, lágy szellő, hallgatás, rögök. És így telt el a délelőtt és így telt el a délután mint hogyha még a lét előtt volnánk, vagy már a lét után.