XXIX. Kősivatag

A nap felkelt, de még elébb
tejet ittunk, pár datolyát rágtunk s már indultunk tovább
a nagy utat leróni
kopár, ránklógó szirtfalak és tornyos omladék alatt
a michelangelói
háttérrel. Senki idelenn,
sem bárányfelhő odafenn.
Láthatatlan bacillusok: szememben rozsdás por úszott.
Így baktatott a karaván
és nem követte más, csupán gyilkos napfény, steril magány,
lágy szellő, hallgatás, rögök.
És így telt el a délelőtt
és így telt el a délután
mint hogyha még a lét előtt volnánk, vagy már a lét után.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]