XXVIII. Arab tanárral sakkozom

„Kemény ágyékok, lágy agyak; szellem helyett bagzó anyag és várfalak, mik sárfalak: ez a mi átkunk”, mondja. „Sakk! Mitőlünk jött az egyetem, az algebra, a kémia meg a trubadúr szerelem. Mi néztünk éjjel csillagot, pároltunk rózsaillatot, míg székhelyünk Sevilla volt. S mi van ma? Hatszáz éve nem írt itt egy jó sort senki sem. A rothadás mindent megölt. Bevalljam, hogy irígylem Önt?” Huszonnyolc báb az asztalon. – „Ne irígykedjék oly nagyon. Földrészem épp most pusztul el és rom marad ha újra kel. Salakban állunk fültövig és gyárkémények füstölik a boldogságot. Szabadok leszünk, hogy gyári kacatot gyűjtsünk, míg zsíros ülepek lelkünkből főznek üzletet. S a híres metropoliszok? Kinn fény, beton, üveg. Belül iszony, hisztéria, piszok. Hozzá a halál hegedül. Fejezzük be döntetlenül.”