XXIII. Fagylaltmaradék

Nem jött rám álom. Hajnaltájban a sikátorokban kószáltam. Két kisfiú ült a cukrászda előtt a nagy szemétkosárban. Hangosak voltak és vidámak. A papírtölcsérekre száradt mocskos fagylaltot nyalogatták. Felriadtak, mikor megláttak. Két üres kezemet kitártam. Ne féljetek tőlem, testvérek! Rendőr űz engem is meg döglégy. Én is szemétládában élek s így nyalom az elsüllyedt földrész emlékét, mely rohadt és édes.