V. Muláj Iszmáil

Ő volt a nagy szultán, a haza atyja. A krónikások mit nem írtak róla! Mindig egyetlen kardvágással csapta le rabszolgája fejét, aki lóra segítette. Mert ványadt volt és ronda, de izmos. És ő építtette Meknesz roppant falát, mely időközben romba dőlt, s melybe minden nap pár élő testet falaztatott be, hogy örökké álljon. Sokat zabált. Ilyenkor mindig mélykék gatyában ült a meggypiros díványon, míg szeme előtt egyik ellenségét belezték ki. Még nem is olyan rég élt, de nyomor s pusztulás maradt utána. Azt képzeltem: hazájában emlékét is rühellik – de mindenki imádja. Miért? Mert hírt és dicsőséget szerzett Marokkónak és Alláhnak. E verset is azért írom, hogy elhessegessem kísértetét. De itt lebeg mellettem.