Alkony a Dráá folyónál
| Lábujjaim közt szittyó, békanyál, |
| mért jutsz eszembe, pesti körszakáll, |
|
| belül szakáll, kinn holdas szemüreg, |
| mint féltérdre fektetett szemüveg? |
|
| Mikor búcsúztam – és hogy fájt a szó! – |
| felhördültél: „ki elfut, áruló!” |
|
| De áruló-e az, ki megszökik |
| egy országból, hol száját betömik, |
|
| hol izzasztják, lenézik, megköpik |
| és egy napon titokban felkötik? |
|
| Áruló-e, ki annyit megtanult |
| Epiktétosztól, a felszabadult |
|
| rabszolgától, hogy százszor többet ér |
| a szabadság mint a biztos kenyér? |
|
| Áruló lennék? Várom a napot, |
| mikor nagyvégre fegyvert kaphatok, |
|
| éles fegyvert, – de azt nem rád fogom, |
| mert fontosabb dolgokról álmodom. |
|
| Zsíros pofájú pesti körszakáll, |
| aki hurkát habzsol és sört kakál, |
|
| aki cikket böfögtél ellenem, |
| s azt írod: nem magyar a szellemem – |
|
| mit tegyek most, komolyan vegyelek, |
| vitázzam, szerkesszem ki nevedet? |
|
| Te vagy magyar? Az asztal még terül |
| – az urak isznak –, holnap felborul. |
|
| A morzsa hull. Szemed az égre les, |
| mert farkcsóválásod mértékletes. |
|
| Mérsékletes és óvatos, mivel |
| szimatod jó és orrodnak hiszel, |
|
| s amit kiszagolsz, az a nézeted, – |
| hol lesznek egy szép nap a németek? |
|
| Hazaérek – hány évig várom még? – |
| s te új csajkádnál csámcsogsz, vén pribék. |
|
| Néked előny és nékem bosszúság, |
| hogy nincsen bennem semmi bosszúvágy. |
|
| Ezt jól tudod. Szíved majd értem ég, |
| s ha ugyan lenne üdvözlőbeszéd: |
|
| te mondod el s kioktatsz engemet, |
| mi a morál s a hazaszeretet. |
|
| Úgy lesz minden mint volt: te odafenn |
| trónolsz és én maradok odalenn. |
|
| Lábujjaim közt káka, békanyál, |
| mért jutsz eszembe, pesti körszakáll? |
|
|
|