Alkony és éjszaka közt
Victrix causa diis placuit sed victa Catoni |
|
| Szamár ment kint: úgy csüggött terhes tőgye |
| mint málhának alákötött kakas. |
| A nap leszállt; fénysáv maradt belőle, |
| fényfal az éjben, holdas és magas, – |
|
| |
| Heten hevertünk kerti székeken, |
| kámzsás arabok jöttek ki az útra. |
| Lenn esti csend volt, áldott béke fenn, |
| de légbe dermedt, izzó talpunk tudta, |
|
| |
| Az abbé búsan ült mint kövér holló |
| s Lucanust recitálta latinul. |
| Én zord voltam, kalandorhoz hasonló, |
| ki megtagadja atyját s elpirul, |
|
| |
| A meztelen hold izzott mint a nap. |
| Mellcsontunkon halálverejték pergett |
| s megjöttek a szentjánosbogarak |
| mint száz, lámpát csóváló árvagyermek |
|
| |
| Hallgattunk mélyen: a mirtusbozótban |
| Walpurgisz-éj színpadján hét halott, |
| de én csak egyre ismételtem, szótlan |
| mozgó ajkkal a bolond mondatot: |
|
| |
| Beszélni kezdtünk, másról mint mi fáj |
| s az árny ránknőtt mint kőre a moha, |
| míg arcon prüszkölt Salamon király |
| istállójának legszebbik lova: |
|
(Casablanca, 1940 július) |
|
|