Érzékeny utazás
| Ma éjféltájt, a párna ránca közt |
| felébresztett a bánat hűvös ujja. |
| Mellcsontomon verejték gyöngyözött, |
| mert álmaimban otthon jártam újra. |
|
| Felültem, kusza hajamban lapoztam, |
| aztán, mint kit imára hív a hit: |
| a háztetők között elnéztem hosszan |
| a Tejutat, az űr Kárpátjait. |
|
| Sokáig ültem. Vén vándor tekint |
| így vissza, ha a boldog partra átért. |
| Amit szerettem s bírtam: mind, de mind |
| eladtam egy szellőcske szabadságáért. |
|
| Futóbolond, mit tettem én magammal, |
| ki ingoványban hontalan üget? |
| Nem hívott útnak ágy, sem rakott asztal, |
| csak az utálat és a rémület. |
|
| De ki csitítja el bennem a bút |
| és takar be bundájával, ha fázok? |
| Távol barátok szólnak s a Körút |
| szegélyén hívnak a poros akácok. |
|
| Ám én csak itt ülök, szemközt a sorssal. |
| Vállam mögött komisz hajcsár a kín. |
| A tavaszi föld nedves ajka most vall: |
| bürök fakad az éjjel ágain. |
|
| Látlak-e még, országom, puszta kert? |
| Egy félmarék derékkel most itt állok. |
| Kivágom-e velük magam mint vert |
| csatákból a középkori királyok? |
|
| S ha nem? Véghetlen hosszú még e séta |
| s én ösmerem az őserdő szagát. |
| Ott bujdosom majd, elfeledt próféta, |
| ruhám nem lesz, a szemem zöld agát. |
|
| Kisárgulok a napban mint öreg len |
| s én sem tudom majd, hol barangolok, |
| míg elnyúlok holtan, bár oly töretlen |
| derékkal mint a régi angolok. |
|
| S mit mondhatok tinéktek akkor én, |
| hű hívek, túl a síri pálmafákon? |
| Szerelmes, messze szívetek hevén |
| melengetődztem hűvös éjszakákon. |
|
| A főváros porán még eltalál tán |
| lábam hozzátok: fiatal, hiú |
| árnyék leszek s e kései találkán |
| belépek mint az elveszett fiú. |
|
| Deziré elment, Lorca is halott, |
| József megőrült és Rilke kiégett. |
| Tudjátok-e rólam, hogy ki vagyok? |
| Zörgő csontváz, leborulok elétek. |
|
|
|