Az emigránsok szesztinája
| Mint lázálom koholta szörnyű lépcső, |
| hová lazult, rogyott inakkal érünk, |
| mint napszámos térdének grófi lépcső, |
| kérvényt vivőnek síma márványlépcső: |
| ilyen nekünk e naptalan külország. |
| Mert lépcső ez, tüdőt fogyasztó lépcső, |
| nyomortanyák szagától ólmos lépcső, |
| hol tört kóróként szikkad lelkem álma |
| és nem kísér, csak vak remények álma |
| s a tébolyult vitáktól zengő lépcső, |
| hol fuldoklom, de nem találok pártot, |
| ahol nem ütnek egymás ellen pártot. |
|
| Magadban lelj, mint Dante tette, pártot, |
| mert fullasztó ködökbe visz e lépcső |
| s a rothadás megrágott minden pártot, |
| de bimbódzó szívek várják a pártot |
| s a messzi célt, mit egykor még elérünk. |
| Tolladdal pótold a hazát s a pártot, |
| s önnön válladra vedd a képzelt pártot, |
| mert zord habokra hányt hajó az ország, |
| s kiáltó hangot tőled vár az ország, |
| mely elvesztett hitet, reményt és pártot, |
| s hol hőseink meg vértanúink álma |
| tótágast áll mint délibábok álma. |
|
| Konok legyen s töretlen lelkünk álma, |
| és százszor kezdjük, hogyha kell, a pártot, |
| mert szennybe-vérbe fúlt az ember álma, |
| és nincs vígasz, csak új remények álma, |
| mely égbe visz mint Jákobot a lépcső. |
| Sziklán fakadjon mint titánok álma, |
| sarjadjon és viruljon lelkünk álma, |
| amíg a nép, ha hozzá majd elérünk |
| megrázkódik, mint hogyha dróthoz érünk, |
| hogy felderengjen szik mezőid álma |
| és meglássunk, gyászodban özvegy ország, |
| ki csak leszel, de nem voltál az ország. |
|
| Mert csak szívünkben áll, ha áll az ország |
| s emlékünk szürkül mint a vakok álma, |
| s messzebb kerülünk tőled, távol ország, |
| harcolni gyenge, szólni gyáva ország, |
| hol vén gazok koholnak úri pártot. |
| De bús kadarka ízed, drága ország |
| édesebb nékünk mint minden más ország, |
| s lettél bár lépcső, csizma-rúgta lépcső, |
| úr és lakáj lábának könnyű lépcső, |
| te vagy nekünk a hatalom s az ország, |
| s a mérleg, mely megméri, mennyit érünk, |
| ha élve-halva majd öledbe érünk. |
|
| Ajkunk remeg, mikor nevedhez érünk |
| s betegeid mi vagyunk, beteg ország, |
| mert nedvadó mélységedig nem érünk – |
| te vagy kórházunk, fáradt testünk álma |
| és gyógyszerünk, mely nélkül mit sem érünk, |
| míg egyszer, elborulva célhoz érünk |
| és nem kell majd suttogva ütni pártot, |
| mivel te adsz vígaszt, hazát és pártot, |
| ha kél a nap, melyet tán még megérünk, |
| s e vén, kanyargó szállodai lépcső |
| kigyúl mint reggel rózsafényű lépcső. |
|
Ajánlás:
| Szállj, szesztinám, egyhangú, szomjú lépcső, |
| hirdesd a bujdosóknak: hazaérünk, |
| hirdesd: virrad az új remények álma, |
| és meglátunk, bolyongók boldog álma, |
| piros pipacsú, kenyér-szagú ország, |
| szikkadt mezőjű örök Magyarország! |
|
|
|
|