Nel mezzo del cammin
Internátus, Berck Plage, 1926 nyarán
| Emlékszel még a nyári intézetre, |
| a tengernél, hol hajlongtak a fák? |
| Bőrönddel kézben érkeztünk egy este |
| franciául tanulni, két diák. |
| Emlékszel még a nyári intézetre? |
|
| – „Egy szobátok lesz”, szólt a gondnokasszony, |
| „magyar barbár, német emberevő!” |
| Rád pillantottam, fellángolt az arcom, |
| te fehér voltál mint a krétakő. |
| – „Egy szobátok lesz”, szólt a gondnokasszony. |
|
| Tíz órakor eloltották a villanyt. |
| Foszforeszkáltál, mikor a ruhát |
| ledobtad. Forgolódtunk ágyainkban |
| és egymást lestük a holdfényen át. |
| Tíz órakor eloltották a villanyt. |
|
| Úgy jöttél mint öldöklő bosszúangyal, |
| ahogy hüvelyből repül ki a kard, |
| ingedben, mely kis, reszkető haranggal |
| sután alig félcombodig takart. |
| Úgy jöttél mint öldöklő bosszúangyal. |
|
| Petroniusról suttogott a szánk, |
| csiklandozott az ágy nehéz daróca |
| (azt hittem: bűnöm száz darázsa bánt) |
| mellbimbód úgy szúrt mint parány vadrózsa, |
| s Petroniusról suttogott a szánk. |
|
| Ajkad kemény volt mint a nyers barackok, |
| mosolyod durva és fogad jeges, |
| tested rügyedző illatot fakasztott, |
| mint déli szél, ha hómezőn evez – |
| ajkad kemény volt mint a nyers barackok. |
|
| Kint bukva szállt a cinkos telihold, |
| szemed setétjét sárga szikrák törték, |
| körmünk az ágyvason szikrát csiholt, |
| ágyékunk szemben állt, mint két tükörkép |
| s kint bukva szállt a cinkos telihold. |
|
| Testedből bodzabokrok íze áradt, |
| combod hideg volt mint a gyors folyam, |
| s akár két játszó, fiatal vadállat: |
| haraptuk egymást tréfás komolyan. |
| Testedből bodzabokrok íze áradt. |
|
| Aztán odabújtunk egymás öléhez. |
| Ilyen, gondoltam, az édeni rét, |
| a Kísértő kígyófeje szemérmed, |
| a Bűn Fájáról alma a heréd. |
| Aztán odabújtunk egymás öléhez. |
|
| – „A kárhozat vár”, hallottam anyámat, |
| de mit bánom, legyek az ördögé, |
| s győztesen én is odanyomtam számat |
| ágyékod bársony bimbója köré. |
| – „A kárhozat vár”, hallottam anyámat. |
|
| Villám nem sújtott, nem jött értem ördög, |
| de libabőrös lettem. A kezem |
| véknyadhoz csúszott s az öröm elöntött, |
| hogy ilyen nagyszerű a szerelem. |
| Villám nem sújtott, nem jött értem ördög. |
|
| Az ablak alatt háborgott a tenger. |
| Kéj cikkázott ölemben mint a kés. |
| Egy csepp spermádat érezte a nyelvem, |
| s mellemben folyt, üdítő vízesés. |
| Az ablak alatt háborgott a tenger. |
|
| Szökőkút lettél. Magodból, szerelmem, |
| torkomban vadvirág fakadt. Olyan |
| boldog voltam veled. Fanyar tejedben |
| lubickolt mind a harminckét fogam. |
| Szökőkút lettél torkomban, szerelmem. |
|
| Féltem, hogy elfordulsz tőlem utána, |
| de nem mozdult el se kezed, se szád. |
| Begörbült combodon szemem pillája, |
| s magamba szívtam öled illatát. |
| Féltem, hogy elfordulsz tőlem utána. |
|
| Majd átadtuk egymás testét a holdnak, |
| nem volt rajtunk sem takaró, sem ing |
| és tudtuk, hogy gyönyörű lesz a holnap. |
| Felébredtünk, ölelkeztünk megint, |
| majd átadtuk egymás testét a holdnak. |
|
| Tűnt Édenünk kertjét ma hol keressem? |
| Kék csillagok közt reszkettél velem, |
| nem furdalt bűn azóta íly hevesen, |
| nem korbácsolt még így a szerelem. |
| Tűnt Édenünk kertjét ma hol keressem? |
|
| Ma már tudom, hogy minden elveszett |
| és győzelmes lányok prédái lettünk. |
| Sírhatnék, de utunkra nem lelek, |
| hol összenőtt a sűrűség megettünk. |
| Ma már tudom, hogy minden elveszett. |
|
| Emlékszel még a nyári intézetre? |
| Azt képzeltük: zöld és örök vadon, |
| de vaságyunkat a rozsda megette |
| és sárga lomb kering az udvaron. |
| Emlékszel még a nyári intézetre? |
|
|
|