A német határon

A postakocsi lassan járt, zötyögve hervadt rétek közt, őszi dombokon – s mikor a német sorompóhoz értünk vasmarkokat éreztem torkomon. Szemem sarkából bő könnyek fakadtak s nem tudtam volna egy kukkot se szólni a sár láttán, amelyben bennragadtak – egyeben kívül – Varus légiói. Ez hát a német sár! E barna sárból oly sok szenny fröcskölt az ember nyomába. Ez itt a német sár. E barna sárból vandálok mentek Róma ostromára. Ez itt a német sár, mely felett Diderot szerény kis mécse mindhiába égett; ez itt a barna sár, amelyben egykor a humanizmus hitvitába tévedt. Ez itt a sár, melyen a máglyák füstje vidáman égett és magasra szállt, mely Lessinget korán a sírba tette s ahol Erazmus nyugtot nem talált. Innét űzték el Börnet és Herweghet és legvégül, mert gúnyosnak találták néhány rímét, a szegény Henriket, mikor megírta a német kaszárnyát. Azon töprengtem: vajon, nagysokára kiút a német sárból lesz-e még, míg a fináncok, kék egyenruhában felforgatták bőröndöm belsejét. Ott hajlongtak fagyos s únott képükkel a feltúrt ingek és gatyák felett: belga csipkét kerestek, drága ékszert, burgundi bort s elkobzott könyveket. Jó emberek, kik kofferembe túrtok, higgyétek el, munkátok hasztalan: a csempészárú, melyet nem találtok, a csempészárú a fejemben van. Csipkéim vannak, szúrók és hegyesek, de fínomabbak mint Brüsszel csipkéi: pofátokról, ha rátok varrom őket le fog a bőr is égni. Hoztam cenzort a talpnyalók dalának, furkósbotot a kancellár farának, tüzes taplót lekonyuló füleknek, új fényt a vaknak, hangot a süketnek, s bár nyomtatványok nélkül jövök erre, szegény szkolaszta, utazó diák: fejemben elkobzandó könyvek tartanak néma orgiát, fejemben bor van s pezsgek, ahogy pezsgünk mindannyian s előbb-utóbb kitörünk forrva az üvegből és felrepítjük a dugót. S míg a fináncok átkutatták böröndöm minden rekeszét, egy utas, ki mellettem állott, felém fordult és így beszélt: – „Uram, e hely, melyen most állunk hárman: ön, én s e bús batár, az északnémet Zollverein határa, a porosz vámhatár. Mint lánc úgy fűzi össze majd e vám a drága német népet, harminchat kis országból így teremtünk egy borzalmas egészet. Külső egységet ad a vám, a cenzúra meg belsőt, s a Rajnánál mi, németek leszünk akkor az elsők. Ágyúinktól remegni fognak a Mont Blanc-on a felhők és Elzászból a franciát kivágjuk mint a felsőt!”