Ballada a parlamenthez
| Most, hogy a bitó árnyékában állok, |
| a parlament eszéhez apellálok. |
| Mert jogában áll minden féregnek, dögnek |
| védekezni, ha életére törnek, |
| a kutya vonít, a kígyó sziszeg, |
| a farkas üvölt, s ebben a hideg, |
| tetves ketrecben, ahová bezártak: |
| csak én, csak én fogjam be a pofámat? |
|
| Persze: nem nékem állna a deres, |
| ha úr lehetnék vagy gazdag nemes, |
| de mivelhogy szegény bitang vagyok, |
| a vallatásnál csak pofont kapok, |
| s most, hogy még hozzá kínpadra ítéltek, |
| ha hegyes szögekkel húsomba tépnek, |
| ha olajba főznek, ha négyrétre vágnak: |
| most is, most is fogjam be a pofámat? |
|
| Nem – a fejemben még több szalma lenne, |
| mint amennyi szalma nőtt már eddig benne, |
| ha most a parlament elé nem állnék, |
| a végső lehelletig nem protestálnék, |
| hogy ártatlan vagyok, s ha siralomházba zárnak |
| s a bitó alatt a martalócok várnak, |
| míg a szuronyok merev négyszögben állnak, |
| hát még akkor is fogjam be a pofámat? |
|
Búcsú
| Nem: látjátok, nem hiába firkálok, |
| mert ha ezt a verset ki nem gondolom, |
| fölöttem folyna már régen az árok, |
| s csalán nőtt volna már a gyomromon. |
| Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak, |
| az urak előtt ne fogd be a pofádat. |
|
|
|
|