Középkori kocsmadal

Ülj le, testvér, bérünk éhbér, kinn a sarkon leng a cégér, töltsünk egyet – Bacchus mondja – körgallérod úri condra s kinek kell a tudományod? Piszkafával ver a lányod, nyúzott tested redves ólé, bakancsodban sír a hólé, így jársz, vén magiszter, és ha sírgödörbe rúgnak, vézna, rút lelkeddel merre szállasz? Jobb e lőre mint a válasz. Van, ki hörpint, van, ki horkol, van, ki hosszan húz a borból, van, ki kurjant, van, ki köpköd, van, ki messzi hajtott ökröt s vásárról mén lakhelyére, van, ki szarvat rak nejére, van, ki röffen, mint az ártány, van, ki tallért gyűjt a kártyán s bár tegnap még ágyrajáró volt, úgy él most mint a báró, s van, ki nyög, míg bortól kába: prószt a császár! prószt a pápa! Igyunk hát, hogy Bacchus isten mindnyájunkat felderítsen, elsőnek a kalodába húzott szegény szabadságra, másodszor meg rá, a hősre, kit nem rémít máglya-rőzse, harmadszor a börtönökbe zárt, megkínzott ördögökre, s egyszer még a besúgóra, ki mögöttünk les a szóra s gúnyra ferdül a pofája: prószt a császár! prószt a pápa! Így koccint az agg, a kajla citerás s a vándorszajha, így a koldus és a vesztes háborúkból tért keresztes, így a zsellér és a tenger földet látott mesterember, így koccint a bölcs s a mókus képű lengyel asztrológus, így a frank, az ír, a talján, míg hajnalt a lóca alján ott hever nő, szolga, kispap: százan isznak, ezren isznak. Mert mit tenne itt a mámor kelyhe nélkül mind e jámbor, mind e sok és bús keresztény, kiket nem véd Szent Sebestyén? Másé itt a rang s a rendjel, másé itt a föld s az ember – őt az anyja sírhalomra szűlte örök siralomra, egy az inge, az is foltos, bunkóval les rá a zsoldos, hányadékban jár a lába: – prószt a császár! prószt a pápa! (Budapest, 1938)