Szonett a Múzsához
| Tőled reszkettem elejétől fogva, |
| nem vonzott-űzött jobban soha más: |
| a lomb lehullt s a gyermekajkon lopva |
| keskeny redőt rajzolt a rohadás. |
|
| Te ültettél az omló földű fokra, |
| amerre nem tért vissza vízfolyás; |
| csupán az illó szót kaptam marokra |
| bolond bálodon, örök változás. |
|
| Mezítlen táncos érted lettem sértett |
| gőgömben. Jöjj hát, ihletett kísértet, |
| zuhanjon rám öklöd, ha megtalál, |
|
| mard, verd e testet és gyötörd e szívet, |
| hadd kössünk százszor, újra s újra frígyet: |
| uram, vezérem, mesterem: Halál. |
|
|
|