Fiatalember Jeremiás próféta jobbján, 1511
| Isten karját festettem estig – munkám |
| sehogyse ment. Jól lemostam magam |
| és lámpásommal kézben, elindultam |
| hazafelé. Lágy szél. A Péter-templom |
| apszisánál fiatalember várt rám. |
| Lekapta tollas bársonyfövegét. |
| Aeneasnak hívják. Keresztnevét |
| értettem csak. Kiejtése szerint |
| alighanem Ferrarából való. |
| Megkérdezett: hazakísérhet-e? |
| Kelletlenül biccentettem. Lámpámat |
| most két fényforrást lengetett előttünk. |
| Indultunk. Ócska közhelyeket vártam, |
| buta bókokat, de a jövevény |
| – bár semmiképp sem mesterségbeli – |
| megkérdezett: mint osztom négyszögekre |
| a Sistina mennyezetét s mire |
| használom az oldalfal íveit? |
| Rámküldött kémnek túl előkelőek |
| mozdulatai s gyémántgyűrűi. |
| Aranyhaját olykor meg-meglengette |
| az esti szél. Tarkója olyan ívet |
| formált mint a holdsarló belseje. |
| Ettől kissé megenyhültem a gazdag |
| tolakodó iránt, ki megzavarta |
| eredménytelen töprengésemet |
| az Úristen behajtott könyökéről. |
|
| Ajtóm kulcsát kerestem. Ezalatt |
| apródjától átvette a tarisznyát, |
| a két lámpást s elküldte a fiút. |
| Kinyitottam az ajtót, megfordultam |
| búcsúzni, de ő besétált előttem, |
| szétnézett s konyhám asztalára tette |
| a lámpákat. Most megfelezhetem |
| vacsorámat, mit Beppo szolgám főzött. |
| (Takarékos ember vagyok, habár |
| ócsárlóim fukarnak mondanak.) |
| Vendégem rögtön kiszaladt a kúthoz, |
| aztán rendet csinált az asztalon. |
| Mit tegyek? Ültem és atlétikus |
| testét figyeltem, mozdulatai |
| zavartalan szépségét s elfogott |
| a boldogság, hogy vele lehetek. |
| Halványkék bársonydublónt hordott, kékebb |
| harisnyanadrággal, tőrt az övében, |
| nyakában két aranyláncot, a Szent Szűz |
| s a nagy Plátó medáliáival. |
| Fácánsültet, sonkát, gyümölcsöt, sajtot |
| szedett elő tasakjából, meg öblös |
| borosüveget s engedelmet kért, |
| hogy vacsorázni ülhessen velem |
| Nem beszéltünk sokat. Töltöttem néki: |
| – „Igyunk!” Utána kérdezgetni kezdett |
| Lorenzóról, della Mirandoláról, |
| az emberekről, akiket szerettem. |
| Majd mandulás süteményt vett elő |
| az elvarázsolt tarsolyból, átvitte |
| műhelyembe, két poharat s a bort is. |
| Keveset láthat, hacsak meg nem nézi |
| ágyam fölött – mert ott alszom – a festményt, |
| amelyet Luca Signorellitől |
| kaptam. Nincsen több, csak pár agyagmintám |
| – értékük semmi – meg a vöröskréta |
| vázlat a líbiai szibilláról, |
| bár ezt, megvallom, nagyon kedvelem. |
| Sokáig vártam rá, de nem jött vissza. |
| Tőrével vágja szét a vázlatot? |
| rémüldöztem s beszaladtam utána. |
| Ruhája szerteszét, nagyasztalom |
| sarkán meg az állványok tetején. |
| Magán nem hagyott semmit, csak fehér |
| összehajtott selyemkendőjét, melyet |
| haja köré csavart. Ágyam végén ült. |
| Arcát jobb profilból mutatta, mert |
| szeme szibillám krétarajzán csüggött. |
| Mozdulatlanul álltam az ajtóban |
| és teste kontúrját végigkísértem |
| a hajvonaltól homloka fölött |
| le arcélén, nyakán, jobb karján, törzsén, |
| lába körül, föl balján és tarkóján |
| aranybarna hajáig. Modelljeim |
| körvonalát feketével vonom meg |
| mint annyi más piktor, csak épp a hajnak |
| nem szabok határt, hogy kiszabaduljon |
| a térbe és lobogjon mint a láng. |
| Szédülni kezdtem az igyekezettől, |
| – holott, mióta élek, ezt teszem – |
| hogy minden részletét fejembe véssem: |
| félkörben induló szemöldökét, |
| ahogy behajlik és elvékonyul |
| mint üstökös csóvája; szájsarkában |
| a kéj ametiszt rovását, arcának |
| megfesthetetlen, lányos símaságát – |
| de megfestem. Bal lábfeje a padlót |
| súrolta, jobb lábát feltámasztotta |
| az ágy végén. Brutális combja közt |
| heréje duzzadt, messze délvidékről |
| hozott, ciklámen-rózsaszín gyümölcs. |
| Ő megrezzent, mikor lámpásomat |
| letettem a padlóra, majd ruhámat |
| ruhái fölé akasztottam, aztán |
| mellé feküdtem. Már hanyatt terült |
| és derekamra fonta hosszú combját. |
| Mindig hajnalban ébredek. Ma is. |
| Húnyt szemmel őt kerestem magam mellett, |
| a párnák közt, de nem leltem sehol. |
| Ezt sejtettem, mikor keresni kezdtem. |
| Asztalom sarkán babérkoszorút |
| hagyott aranyozott bronzból. Mellette |
| nyakláncát a Plátó-medáliával. |
| Szép őszi nap, szeptember 22. |
| Felszítottam a tüzet, rántott levest |
| készítettem s a maradék szőlőből |
| ettem, mikor szolgám beállított. |
| Megyek a Sistinába, hogy az Urat |
| megfessem, amint int az elemeknek |
| és fény meg árnyék szétválik körötte. |
| Azután őt. Jerémiás próféta |
| jobb oldalára ültetem örökre. |
|
|
|