Buonaparte Ajaccióban, 1785

Tizenöt éves lettem. Nagy családi
ünnepség volt. Anyám borral kínált,
Elisa tortát hozott be, míg bátyám
Guiseppe, kiből nápolyi királyt
csináltam később, ezt súgta fülembe:
– „Ginevra néni rólad kérdezett.
Iskolásoknak délidőben félfrank.
Próbáld ki. Nagy, intenzív élvezet.
Nesze öt centimes.” A néni tíz házra
lakott tőlünk. Ismertük, mert anyánk
barátnőihez tartozott s gyakran jött
haboskávéra. Jókedvű, nyalánk,
vastag asszony, szíves a kicsinyekhez.
Gyűjteni kezdtem a centimeket,
miket tejre s péterfillérre kaptam.
Egy nyári délben, rettentő meleg
napon, peckesen lementem az utcán
a nénihez. Most felnőtté leszek!
Kopogtam. – „Jöjj be!” hallatszott távolról.
Ginevra néni az ágyon hevert
áttetsző, csipkés ingben és csak éppen
futó pillantást vetett reám, mert
regényt olvasott. Sapkámmal kezemben
álltam s meghajtottam magam. Ilyen
meghajlást tőlem nem kapott apósom,
Ferenc császár sem. „Jöjj ide, szivem,
és számold le az éjjeliszekrényre
apródat.” Majd utasítást adott,
hogyan készítsem el a limonádét.
– „Jól van a mama?” s megsímogatott.
Behoztam. – „Ülj mellém, Napóleonka!
Hányadik vagy az osztályban? Igyál.
Szép gyöngytyúkotok hogy van? Megettétek!
Kedvencem, Paolina mit csinál?
Vetkezz, fiam”, szólt és közben feltolta
ingét nyakáig. Hasa hófehér
széles mezőnynek tűnt mint hadvezérek
előtt a sík, még üres csatatér.
Lent az erdőcske, hol a tartalékot
s a tűzérséget kell elrejtenem.
Köldöke nagylyuk mint a fürdőteknő
lefolyója. – „Bújj mellém, gyermekem,
ne lopd a napot.” Combja közé húzott,
de baljából mégse engedte el
a szerelmi regényt. Jobbja ölemben
keresgélt. – „Nem találom”, nevetett,
„aprócska még.” De aztán csak elkapta.
Hatalmas keblei fülem felett
hintáztak, zajló tengeren a bóják,
ő meg faromat fogta s mozgatott.
Megizzadtam. Kurta gyönyörűség volt,
és korántsem oly intenzív, ahogy
Giuseppe bátyám ígérte. Utána
megpaskolta arcomat kedvesen
s eltolt. Míg öltözködtem, hozzám fordult:
– „Íly hőségben se neked, se nekem
nem ér ez meg fél frankot. Számold vissza
felét s vásárolj cukorkát belőle
Paolinkának. Fogyassz sok osztrigát,
hogy huncutkád megnövekedjék tőle.
Kagyló, pacal, rák, sonka: mind igen jó.
Ha kinőtt néked, jöjj el, hogy megnézzem.”
Az ágyból csókra nyújtotta kacsóját,
és elmerült a szerelmi regényben.
Hazafelé nagyon elszontyolodtam.
Most tömhetem magamat osztrigával.
S ha mégsem nő meg? Őrmester leszek
s megtoldom sok-sok győzelmes csatával.
 

(Budapest, 1937)

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]