Német zsoldosdal

Mink volnánk hát a foltozott irhájú hirhedt zsoldosok, kiknek egészen egyremegy, hogy völgybe, avagy hegyre megy, parasztra, úrra, papra megy, bitóra vagy csak babra megy. Háltunk már puszta ég alatt, füvet kaszáltunk jég alatt, láttunk Brédában lángokat s űztünk tízéves lányokat, mert mink vagyunk a foltozott irhájú német zsoldosok. Láttatok zsenge gyermeket, akit a strázsa kergetett? Így verbuváltak minket is, kaptunk páncélt és inget is, korbáccsal vert a hadnagyunk, így nőttünk fel s most itt vagyunk, nem kímélünk férfit, se nőt, falhoz kenjük a csecsemőt és elfoglaljuk ágyadat, aztán rád gyújtjuk házadat, mert mink vagyunk a foltozott irhájú német zsoldosok. Kiirtottunk már hét megyét, s megmásztuk Róma hét hegyét, kullogtunk őszi sáron át, vérfürdőt vettünk nyáron át, úsztunk már téli réteken s patkánymód át a Weseren, izzadtunk lenn a Pó megett, s hörböltünk szomjan hólevet, ettünk sáskát, döglött lovat, s hallottunk szörnyű átkokat, mert mink vagyunk a foltozott irhájú német zsoldosok. Nem ismerünk apát, anyát, kivágunk minden almafát, megmérgezzük a kútvizet, s azt szolgáljuk, ki megfizet, annyit se mondunk: jónapot, s kinyitjuk a hordó-csapot, széthordjuk ingóságodat, kurvának visszük lányodat, s ha nem mondod, hogy: köszönöm lebunkózunk a küszöbön, mert mink vagyunk a foltozott irhájú német zsoldosok. S ha egyszer majd megvénülünk és lócákon hülyén ülünk, s lábunkat köszvény marja már, s nehéz lesz Frundsberg kardja már: obsitba küld a hadnagyunk és várról várra baktatunk, s azt lessük, hogy a szeretet hol nyes egy darab kenyeret, s így érünk oda, hol az út végén azt kérdi Belzebúb: hol jönnek már a foltozott irhájú német zsoldosok? Itt jönnek már a foltozott irhájú hirhedt zsoldosok, kiknek egészen egyremegy… (Elölről) (Budapest, 1937)