Görög halász sírjára
| Therisz, ki dolgát nem hagyhatta másra |
| s a hullámok közé ment aratásra |
| halászember volt és nem méd király, |
| ki csónakon, nem széplegényű gályán, |
| de zord habok között s a szél dagályán |
| munkálkodott, akár a sok sirály. |
|
| Redős arccal, szemtől-szembe a nappal |
| bolygott az árban, mely tejszín volt nappal, |
| borvörös, mélyzöld, türkiz vagy achát, |
| ezüstös és koromfekete éjjel, |
| s hetvenszer látta búsult eb-szemével |
| az Arcturus vésztjósló csillagát. |
|
| A víz lett göncös nászi kerevetje |
| s az álnok tenger is viszontszerette, |
| munkájánál nem érte soha baj, |
| de holdtöltekor, késő agg korában |
| lett sorsa, hogy kihúnyjon sátorában |
| mint lámpás, melyből kifogy az olaj. |
|
| S mert nem volt neje, öccse, fia, lánya |
| e sírt szomszéd halászok karja vájta, |
| mézet tettek rá, illatos füvet |
| egy alkonyon, mely tiszta volt és kéklő, |
| s aztán rádobták még szerelmük végső |
| ajándékául ólmos könnyüket. |
|
|
|