Koldusdal
| Étlen, szomjan, megköpdösve s kizárva, |
| sántán, bénán, süketen és vakon |
| járunk koldusdalunkkal házról-házra |
| jeges télidőn s izzó nyárnapon. |
|
| Ágyunk a kő, a könny a feleségünk, |
| borunk az árok, ételünk a sár, |
| de néhanap egy boldog házhoz érünk, |
| hol a szakácsnő bő moslékra vár. |
|
| Ilyenkor csak zabálunk és böfögve |
| iszunk és aztán, sok veszett bolond, |
| bénán bokázunk s elmondjuk röhögve, |
| hogyan rohadt le orrunkról a csont. |
|
| De ha oly házhoz érünk, hol kidobnak, |
| s ahol kenyér helyett szitkot kapunk: |
| onnan némán megyünk el, de titokban |
| a falra egy keresztet mázolunk. |
|
| Tovább megyünk a végtelen világnak |
| s megdöglünk egyszer egy vén csűr alatt, |
| a férgek undorodva megzabálnak, |
| de a kereszt a házon ott marad. |
|
| S egy lámpátlan, vad téli éjszakában |
| lesz egy barátunk még, ki arra tart, |
| megáll a háznál, körbe járja, |
| megáll megint s fölgyújtja majd. |
|
|
|