Michelangelo utolsó imája
| Üllőd a föld s az égi boltra állván |
| oly ívet írsz karoddal, mint a nap. |
| Hetvenhat éve állok fenn az állvány |
| deszkázatán, de nem találtalak. |
|
| Vésőm alatt porladva hullt a márvány |
| s öklömben torzó, vagy bálvány maradt. |
| Nem leltelek meg, illanó szivárvány, |
| ki ott ragyogtál minden kő alatt. |
|
| Magam lettem vén kőtömb, száz bozótban |
| megszaggatott, mogorva, durva, szótlan, |
| de lelkemben még égi fény ragyog. |
|
| Hogy tudnám testem börtönét levetni? |
| Üss rám, ha tudsz még vén bűnöst szeretni, |
| Istenszobrász! A márvány én vagyok. |
|
|
|