A világ szerkezete

A világ egy, de legalábbis Európa egy, szeretjük mostanában mondogatni, s mintha volna is benne valami. Szinte ugyanazon a napon, amikor föltüzelt csőcselék őrjöngött egy távoli városban, egy másik távoli városban gyönyörűséges kiállítású Molière-előadást láttam, színek és színek és pompa mindenütt: és üresség. Nem azt állítom, hogy Marosvásárhely telt és Párizs üres – hanem hogy egyszerre kell őket tudomásul vennem, az acsarkodó nyálhabos szájszélt, és a másikat, amely évszázadok tapasztalatával, nyugodtságával, unalmával és gazdagságával készül valami pihe mozdulatra. Ez volna a mottó az alábbiakhoz, ahol is, úgy érzem, sikerült üstökön ragadnom a mindnyájunkat foglalkoztató centrális problémát.

Azt tudniillik, hogyha az ember telente a Côte d’Azur-re utazik – és valljuk be, ez ha nem is eredeti, de magától értődő gondolat –, mindújra meg kell állapítania, valami mindig változik. A természet zsugorodik, tudjuk, a gazdagság nő, nem meglepetés, és, ami a legfontosabb, az éttermek sparhertjei mögött új főszakácsok állanak. Saint-Tropez és Monte Carlo közt úgy keringenek a menő szakácsok, ahogy a profi futballisták Athéntől Amszterdamig… – hacsak nem azért állnak tovább, mert a telekspekulánsok buldózerpolitikája teszi az éttermet a földdel egyenlővé, hogy ott azután bungalók garmadája nőjön, miáltal a természet tovább zsugorodik, a gazdagság pedig tovább nől.

S noha e változás természetes, nem léphetsz kétszer ugyanabba a Monte Carlóba, az a nyájas olvasóm, ki akárcsak a tavalyi értesüléseire bízza magát, könnyen pórul járhat. Rögtön megnyugtatom az országot, Nyírbátortól Zalaszentgrótig (Gombosszegről nem is beszélve), hogy a legnagyobb szakács és a legkisebb bistro megvan még, és ott, ahol eddig. Alain Ducasse továbbra is a szerénynek nehezen nevezhető „Louis XV” (Hôtel de Paris, Monte Carlo) barokkos pompájában álmodja tányérra eredeti és összehasonlíthatatlan remekműveit, elég legyen utalnom a vad és barátságos tejszínes homárlevesre, valamint a szarvasgombás Jákob-kagylókra, de hát kár is volt konkrét lennem, említhetnék bármit; és hasonló jó egészségnek és üzletmenetnek örvend Madame és Monsieur Giusti a nizzai virágpiac közelében, a parányi „La Merenda” maradt a kispénzű, a regionális ízek örömeire vágyók biztos találkahelye – mindkettő a maga nemében páratlan.

A „Don Camillo” rendben, és noha Jacques Chibois évek óta azzal kérkedik és fenyegetőzik, hogy önállósul, maradt, így a „Gray d Albin” Cannes-ban az, ami volt, és ez nem kevés. Ami Saint-Tropez-t illeti, ez kényes kérdés. Ne kerteljünk (dobogjon bár a szíved – ah! megvan! szíved hiába dobog az MDF-ért vagy az SZDSZ-ért, hallgatni nem hallgathatsz rá, mert az Fidesz, megvan a magyar belpolitikai élet 22-es csapdája), szóval ne hímezzünk-hámozzunk, Saint-Tropez soha nem volt a szakácsművészet csimborasszója. A mégis említésre méltó „Mas de Chastelas”-nak és a „Résidence de la Pinede”-nek új tulajdonosa van, hogy ez mit jelent, ma még bajos volna megjósolni. A Sainte-Maxime-i kikötőbeli „L’ Amiral”-ban, nem tudom közelebbről, miért, nőügy-e vagy más, a főszakács máról holnapra pakolt és ment, utódja, a helyettese majdnem olyan jó, mint ő – eltekintve (nem lehet eltekinteni!) a desszerttől, mert bár megőrizte a receptek rafinériáját, de volt főnöke már-már léha könnyűségét soha nem fogja elérhetni. Figyelem! Visszavonult a „La Reserve”-ből a legendás Loulou, az étterem mégis megmaradt a part legjobb halas helyének.

Tudom, mindannyian izgatottak, mi van a „Negresco”-val. Biztosíthatok mindenkit, Dominique Le Stanc ott folytatja, ahol a nagy Jacques Maximin abbahagyta, csalódás embert ott még nem ért. Maga Maximin Nizzában végre önálló étteremhez jutott. Erre várt egész életében! Hogy a maga ura legyen! És mit tesz a szerencsétlen? Rendez egy nagyképű látványkonyhászatot, egy Disneyland-effektes szakácsblöfföt! Mesüge! De kérem, ez maradjon köztünk, Maximin még mindig fiatal, és egyike az ország legjobbjainak, legyünk bizalommal, de legalábbis figyelemmel iránta.

Wolfram Siebeck, a hírhedett minnesänger töredékével zárom soraim: A világ szerkezete, akár a halott lehelete, akár a mistral hűti levesed, nem… a kézirat itt megszakad; tudjuk jól.