A falra hányt borsó sorozatból

Drága Hazám, megint egyszer meg kell mondanom Neked, mi az igazság. Az az igazság, hogy mostanában olyan hülye vagy, mint Makó Jeruzsálemtől, beleértve persze engem is, de nem szeretnék hivalkodni. Lehetséges volna – Gömbös Gyulával szólva, Réz Pál szíves szóbeli közlése nyomán –, hogy a nemzet hajója kardélen táncol? Jó Kormost idézve: öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé.

Mint rendesen, stílusproblémákról essék szó. Hetek óta nem tudok betelni evvel a gerinccel. Nép-nemzeti gerinc, írta nemrég egyik kollégám, és egy másik, de ugyanabból a Védnökségből, meg eltaknyolt gerincű nemzetről beszél. Urak, kollégák, ez sok. Lehet, hogy ha az ember politizálni kezd, elveszíti a humorát (a népnemzetgerinc atyja nagyon jó humorú ember, én legalábbis szeretem), itt egyszerűen csak arról van szó, hogy ezt annak idején a Viola néni háromszor aláhúzta volna pirossal. Népnemzeti eltaknyolt – ilyen csak a mesében van. Meg ezek szerint a magyar zsurnalisztikában. Az is igaz persze, hogy Clemenceau-nak állítólag remek humora volt, aztán mire mentünk vele…

Tovább. Itt van, teszem azt, ez a zsidózás. Én édes Hazám, itt is többszörösen dúl benned a hülyeség. Ugyebár, részben zsidó is vagy, s olykor nem átallasz rögtön antiszemitázni, amikor szidják a zsidókat. Tudom, hogy tudod, de azért elmondom: zsidó szidása önmagában az még nem zsidózás, az szidás. Zsidózás az, ha elkezdik számolni a kromoszómákat vagy miket, szóval ha valakit nem azért szidnak, mert hülye (s mint ilyen olykor zsidó, olykor nem zsidó), hanem mert zsidó. Aki zsidózik, arra én, hogy európaian fejezzem ki magam, köpök. Jó Nemzetem, ha ez itt megint bármilyen rejtett vagy rejtjelezett formában fölmerülhet, akkor itt nemhogy Európa nem lesz még mutatóba se, de kereszténység se.

Antiszemitizmus mindenütt van (zsidó se kell hozzá). De hát magára valamicskét adó, az ún. európai értékeket többé-kevésbé elfogadó embernek még csak gyanúba sem szabad keverednie. Mondok egy példát, kicsit elferdítve, mert nem akarom, hogy a példa egész súlya az általam egyébként nem ismert újságíróra essék. Aki megfedd valakit, mert az kritizált egy másik valakit. Ez egy vélemény, lehet vele egyetérteni vagy nem egyetérteni, és lehet róla hallgatni. De abba a bánatos népnemzeti eltaknyolt gerincű, Kun Bélán edzett Bangha páteres zsidóbérenc grófi szérűs lófőszékely mindenedbe, Édes Hazám! Mért kell ehhez a kritikához hozzátenni, hogy az illető szóvégi hangsúlyai fölfelé kunkorítottak, pökhendin??? Ezt nevezem én hülyeségnek, mert erre jön valaki, például én, és azt mondom, hogy ez ordenáré zsidózás. Erre az, aki ezt írta, fölháborodik, és igaza is van, én is őrjöngenék, ha volna valakinek pofája azt állítani, hogy zsidózom (ikes), fölháborodik, és vélhetően azt fogja mondani, hogy túlzottan érzékeny vagyok.

Tehát rögtön egész másról szól minden, nem arról, hogy ama két ember közötti vitában kinek van igaza, ezt megtudni elemi érdekünk volna, hanem elkezdődik valami ködös anyázás, amire Te, drága Hon, ideális táptalaj vagy, anyaföld, hisz itt mindenki tud valós sérelmet fölhozni (amivel nem állítom, hogy itt mindenki áldozat). Szóval nem értelek. Hát nincsen elég ok, hogy erre, a félreértések elkerülésére figyelmet fordítsunk? Nem kerülne semmibe, csak a figyelembe, és mindenki jól járna. És megjegyzem, ha a félreértés megtörtént, akkor lehet egy kicsit szidni a félreértőket, hisz maga a félreértés ténye sértő rám, de hát aztán bizony sajnálni is kéne a történteket. Fájlalni. Vagy mert tényleg rosszul fogalmaztunk, önhülyeség, vagy mert nem kalkuláltuk bele az olvasóét.

Drága Hazám, hidd el, nem kioktatni akarlak, hanem emlékeztetni. Nagyjából csak azt tudhatom, amit Te is tudsz. Amit tudok, általad tudom. De ha a tollam hegyére piros-fehér-zöld pántlikát kötök, avval ugyanúgy nem lehet írni, mintha sarló-kalapács lenne ott vagy sábeszdekli. A tollam hegyén a tollam hegye kell legyen – meg egy kevés téma. A kokárda helye a szív fölött van kijelölve.

Befejezésül megemlítem még, hogy abba már belenyugodtam, hogy nem tudod használni a megengedő is-t, hogy teszel az ikes igékre (vasárnap reggelenként az ágyamba gyűjtöm a gyermekeimet, és a takaró alatt félálomban ragozunk egy kicsit, csokoládézhatnám, súgjuk a titkot egymás fülébe), de azt már nem és nem, hogy egy párt, aki. Nem aki! Amely! Egy párt, amely. (Jelzem, ez a Kádár-korszakban még rendben volt, az MSZMP, amely. Mást most nem is irigylek onnét.) Szóval megjegyezted? Amely! Ja, és az alkalmasint nem azt jelenti, hogy alkalomadtán! És a mint előtt csak akkor van vessző, ha hasonlítás. Küldd be az édesanyádat.

 

Ölel szerető fiad.