A régi meg az új, vagyis az élő

Az, hogy micsoda is egy újság vagy folyóirat vagy efféle, amely úgymond a „miénk”, az engem először és utoljára (?) a régi Mozgó Világ idején érintett meg; az a lap inkább hősies volt, mint irodalmi, nem tudott más lenni, állandó fenyegetettségben létezett, állandóan harcolt, küzdött, védekezett. Először lehetett igazán éreznem, hogy „egységben az erő”, hogy ez milyen furcsa riadalmat okoz „ott fent”, azt lehetett gondolni, hogy ez egy nagyon fontos dolog, és a szó pedig „veszélyes fegyver”. És így tovább.

Miközben tehát nagyon jól éreztem magam a fegyvertársi közegben, egyre inkább vágytam egy fiiinom, ezoterikus lap után, amelyben nem szerepel (negatívan persze, vagy ha szerepel, az csak tőlem függ) az MSZMP vagy más hatalmi struktúra, legföljebb égi struktúrák, egy angyal mondjuk, aki épp eléggé rettenetes, tudhatni többfelől, egy lap, famentes elegáns papíron, széles margóval, kis példányszámban.

 

„Jó volna, ha lenne egy újság.

Egy folyóirat, amely szép lenne, kézbe kívánkozó, amellyel el lehetne időzni, amit nézni, sőt nézegetni is lehetne. Egy nyugalmasan megmutatkozó tárgy. Betűk formája, szövegek törése, kép következne először, aztán olvasás, elutasítható és elfogadható mondatok egymásutánja.

Jó volna, ha a nézhető és az olvasható gondolat ugyanarról a területről érkezne. Onnan, ahol mindig világos, mit miért gondoltak. Ott a gondolat soha nem jelent sem többet, sem kevesebbet, mint kigondolóját. Ott a gondolat lehet tétova és erőteljes, feledékeny és precíz, de semmiképpen nem személytelen. Mert abban a majdani lapban minden a gondolkodó saját útjáról szólna, írások és képek egyaránt.”

 

Ezeket a szép, de legalábbis nekem tetsző sorokat olvasom most egy induló folyóirat beköszöntőjében, és persze eszem ágában sincs azt állítani, hogy ez „az” a lap volna az, amire én vágytam, baj is volna, ha így volna, hisz közben eltelt tíz év, „más ez a másnap”, ahogy a költő mondja.

Ennél sokkal jobb a helyzet, nő az irodalom, ez a helyzet, él!, megjelentek új emberek, ahogy mindig is megjelentek, akiknek mások a reflexeik, akiknek más a jó és más a rossz, és ettől kezdve az irodalom egészében is más a jó és más a rossz. Nem tudom, hogy a lapot szerkesztők és írók mennyire tartoznak össze, a szél hordta-e őket így egybe vagy egy szorosabb társaság, van, akit már ismertem, és van, akinek most hallom először a nevét. Nappali ház a lap címe, az impresszumban azt olvasom, hogy művészeti és irodalmi szemle, megjelenik negyedévenként, szerkesztik: Hévízi Ottó, Károlyi Csaba, Kurdi Imre, Orsós László Jakab, Szijj Ferenc. Az újságot Czeizel Balázs és Eperjesi Ágnes tervezte.

Az ál-közösségi ál-vállalkozások után vagy idején egyéni vállalkozások léteznek csak. S ugyan az irodalom elsődlegesen egyéni vállalkozás, úgy látszik az irodalomtörténetből, hogy időről időre az egyéni szeret közös lenni, mert neki az úgy jó, mert (mondjuk) a közösben jobban és erősebben tud egyéni lenni. – Tanúja lehetünk talán valaminek, ami nem más, csupán csak természetes, de már rég nem voltunk ilyennek tanúi, mert hősiességeknek és árulásoknak voltunk tanúi. A Nappali ház szellemi képződmény, láthatóan tisztán szellemi tervekkel.

Ezennel tehát fölhívom a művelt magyar közvélemény figyelmét erre az új lapra és ezekre az új írókra. Nem minden jó, ami új, de ha nincs új, nincs régi se, mely jó, vagy ha van, nem sokáig van. Nyilvánvaló, hogy a bolygó hatalma akkor a legnagyobb, amikor belépett a saját házába, nappal a leghatékonyabb a nappali házában, éjszaka pedig az éjszakai házában.