Június 9dikénAzt látom e sorok íróján, hogy mostanában kicsit hepciásan bizonygatja, hogy ő biz’ nem politikus író, hogy őt mennyire nem érdekli a politika, és hogy mennyire elege van abból, hogy országa most Egy Érdekes Hely lett, hogy folyamatosan bornírt kérdésekre bornírt válaszokat ad, hogy tájékozatlan távoli újságíróknak blöffölve ecseteli a politikai viszonyokat, igen, uram, a Tájmsznak jó oka van azt hinni, Pozsgay megerősödni látszik. Mária Terézia viszont már nem a régi, jóllehet öregszik, nem, uram, A látogató valóban jó regény, de nem én írtam, elege van ebből, s hogy ő immár nem akarja a kormány orcájába vágni az igazságot, vágja, aki akarja, jelesül a parlament, „a parlament a falra ment” (Kosztolányi), hogy ő a kormányt legföljebb rímhelyzetben akarja szidni, „én nem szedem szét az emeszempét”, főként persze mert nem szétszedhető, szabadságunk félreismert szükségszerűség, és hogy ő úgy tervezi, eztán a politika csupán annyi súllyal szerepel a regényeiben, mint mondjuk egy könnyű női váll, hogy politizáló írókra akkor van szükség, ha nem lehet politizálni, de ha lehet, akkor inkább politizáló politikusokra volna szükség, közírókra, újságírókra, politizáló emberekre – egy élő társadalomra, hogy tehát kifelé az írókkal a politikából, éljen az olvasó, és hát hogyne kellenének bátor és tehetséges írók, de főként bátor és tehetséges olvasókra volna szükség most, és ő azért persze akar orcába igazságot vágni, de már csak női, férfi és esetlegesen hermafrodita orcákba, mert úgy véli, az irodalom, miközben itt, most elveszti fontosságát, megőrzi az érvényességét, hogy mindig lesz létünknek, életünknek egy része, amelyről így és csak így lehet szólni és tudomást szerezni, azaz reméli, nem igaz, amit nyugati kollégák többé-kevésbé tapasztalatból állítanak, hogy „az irodalom független, de az egésznek az állapotát sem törvényesíteni, sem megkérdőjelezni nem tudja; joga van bármit tenni, de már semmi sem függ tőle”, reméli, hogy ez itt nem lesz így – ez az ő hitvallása, meglehet, csak a fölkészültsége hiányzik (itt jegyezném meg nem kevés éllel, hogy nem felel meg a valóságnak az, amit múltkoriban e helyt e sorok írója állított, miszerint Ferenc József nagyatyja volna Ottónak – egyébként középiskolás tananyag!), szóval meglehet, a fölkészültsége hiányzik, hogy valóban nagy léptékűen gondolkozzék mondjuk az ún. európai kultúra általános csődjéről, ürességéről vagy üresedéséről, ezért nem szeret szimpozionok kedvelt témájáról, Európáról beszélni, Európa-ház, brrrr, meg Közép-Európáról, bár e vallomáshoz mérten elég gyakran teszi ezt, javallható volna némi következetesség itt… Értem én, mire gondol e sorok írója, ha nem értek is egyet vele. Az irodalom szabadságáért kárál. De hát ezt nem lehet ilyen erőszakosan. Akarni ezt ennyire nem lehet. Például azt látja magán, hogy külföldről hazajőve néhány napig kicsit, nem nagyon, másképpen viselkedik. Fölfogása szerint jobban, mert lazábban, pedig nem kifejezetten görcsös fajta. Ahol lazaságon valami alapvetően (de közelről meg nem határozottan) művészit ért; hogy mint a szélkakast fújja a szél (ellentétben azokkal, akik úgy gondolják, ők maguk a szél), hogy tényleg rés és nem bástya ő, annak minden következményével, lenni, az persze nem igaz, hogy csak úgy – valami ellen, legfőképpen önmaga ellen, önmagáért. De hogy néhány nap múlva már emlékeztetnie kell magát minderre, szélkakas, rés, hazabölcse… Az kiabál, akinek a háza ég. Mert én tudom, mi a helyzet. E sorok írója e sorokat egy héttel június 16dika előtt írja, s tudom, másra se tud gondolni, csak erre a napra. Sokféleképpen tud rá gondolni, szkeptikusan, kritikusan, meghatódottan, elégtétellel, kajánul, tud rá sehogy se gondolni, tud félve, hisztérikusan, de akárhogy is, mindenestül erre gondol. Tudom, azt reméli, innét fogják majd számítani valamilyen új Magyarország kezdetét. Július elején, amikor e sorok megjelennek, ebből még semmi sem látszik majd. Minden úgy lesz, ahogy most, azaz nem tudni, hogy. De majd húsz év múlva, 2009. június 9dikén vissza fogok gondolni e napra, és ez biztos nagyon érdekes lesz, vagy pedig azt se fogom tudni, létezett-e ez a nap egyáltalán valaha, és elvileg az is érdekes lesz. |