Elő- vagy utószó

Két éven át írtam a Hitel-be ezeket a háromflekkeket, kéthetenként, 88. október 13-ától 90. szeptember 25-ig. Egyik-másik íráson lehetett volna talán igazítani, kiegészíteni, lábjegyzetelni, de végül is nem nyúltam egyikhez sem, mert az egészet akartam békén hagyni, nem akarva megzavarni azt az időt, amely itt, akár egy jó, régi praemodern regényben vagy egy valóságos naplóban: múlik. Mert mintha ilyen könyv lenne ez is: múlik benne az idő. Némely indulata mára már talán magyarázatra szorulna, meg kell erőltetni olykor az emlékezetünket, hogy mi is volt akkor… (Újraolvasva például nem értettem, miért is kurziváltam volt egy helyt a next-et. Csak lassan kezdett derengeni a boldogult emlékű Next 2000.)

Bizonyos drámája is van a könyvnek, finoman szólva íve. Én személyesen kevesebb ívvel is beértem volna. De hát: ívek jönnek, ívek mennek.

A kimondás lehetőségének a mámorától a kimondottak és kimondandók fölötti rezignáltságig – ez így nem volna igaz, noha volna benne valami. Az írások által homályosan láthatjuk, ahogy éppen nagyot fordul országunk sorsa, s megtörtént az, amit remélni sem reméltünk, afféle független európai ország lettünk. És ez a függetlenség – erre viszont nem gondoltunk – nehéz teher. Öreg itt mindenki. Tehát: elkezdtem írni ezeket, írtam, majd abbahagytam, és közben eltelt egy kis idő: ez történt.