A Sarló

Nagy nemzedék előtt kívánok tisztelegni egy indulás évfordulóján: ötven éve alakult a Sarló. 1928 augusztusában Gombaszögön – Rozsnyó alatt, a Sajó völgyében – fiatal magyar értelmiségiek táborozó sereglésre gyűltek. Cserkészek és volt cserkészek itt változtattak jelet: a cserkészliliom helyébe sarlót varrtak zászlajukra. A szimbólumváltás történelmi jelentésű kristályosító pont. Irányváltozás. Itt kezdődik egy nemzedék bámulatosan gyors nagykorúsodása. Innen keltezhetően erősödik a Sarló mozgalommá. Polgári radikalizmustól a marxizmusig, romantikus népszemlélettől a munkásmozgalomig – ez a megtett út. S mindezt huszonévesen cselekedték; „a mozgalom indulásakor többségük még nem volt húszéves, és megszűnésekor nem haladták túl a 25-öt…”

Búcsúzó nemzedék – Balogh Edgár, a Sarló szellemi vezére és szervezője nevezi így saját magukat. Kiszárad a szám. A Sarló utókora vagyok: olvasom, egyeztetem e „búcsúzó” nemzedék életrajzát s önmagam ifjúkori bizonyítványát. S kérdem: mit ér ez az örökség? Gondolkodásuk, tetteik és magatartásuk tanulsága? Ereklyévé fényesednek? Ünneplések és megemlékezések tárgyaivá válnak? Avagy más körülmények között belekerülnek a társadalom és történelem nagy és kiszámíthatatlan ismétlődéseibe? Fábry Zoltán írja: „Csak az a hagyomány, ami útmutató erkölcsi többlet.”

Ez a sarlósokra is érvényes, gondolom.

Komor történelmi színfalak, nehéz, súlyos események zuhataga: háború, a Monarchia bomlása, a Tanácsköztársaság, az utódállamok létrejötte – ez a Sarló-nemzedék belépője. Ezeréves illúziók hullnak a porba, foszlanak nosztalgiává, majd semmivé.

Hasonlóan komor a társadalmi színfal is: Csehszlovákia, az új államalakulat belső képlete. Ellentmondásai: polgári demokrácia, a cseh burzsoázia szinte gyarmatosító szerepe, a társadalom szociális feszültségei, a munkásmozgalom, a kommunista párt küzdelme, a nemzetiségek… A magyar nemzetiségi társadalom belső kuszáltsága: Budapest és Prága eszmei, helyzeti távolsága. S ebben a sokféleségben kellett választani, eligazodni; tudatosítani, felismerni a helyzetet.

A Sarló nemzedékének okossága az új történelmi-társadalmi valóság felismerése és tudatosítása. Az előrenézés. A beilleszkedés egy új állapot összefüggésrendjébe.

1928 augusztusában a sarlósok már programot fogalmaznak Gombaszögön: fiatal értelmiségiek társadalmi és művelődési programját. Célja az ismeretszerzés, a vidékjárás. Gombaszög regösjárással folytatódik, „vándorok” kelnek utakra. Falvak és kisvárosok életét figyelik, jegyzik. Társadalmi ismereteik forrása így lesz a tapasztalás – a legjobb eligazító. A romantika egyre reálisabb formává tudatosul. Szociográfus vándorcsoportok teregetik a magyar vidék, a „kisebbségi társadalom” új térképét. 1931 augusztusában nyolc csoport indul útnak: a Csallóközbe, a Vág és a Zsitva vidékére, a Garam völgyébe, Gömörbe és a Bodrog-közbe, a Felső-Tisza vidékére s a Vihorlát ukránok lakta tájaira.

Tájélmény, emberélmény, s ami a legfontosabb: az élet szociális élménye. Ebből nőnek a gondolkodtató felismerések: földmunkásnyomor, éhségvidékek, proletarizálódás, kispolgáriasodás – új minősítő fogalmak kerülnek a jelentésekbe, cikkekbe, emlékezésekbe.

A sarlósok háború utáni nemzedékélményét első szinten a líra fejezi ki és fogalmazza meg. Elsősorban Győry Dezső költészete. Az indulásnak, a kibontakozásnak azonban ez csak az egyik megnyilvánulása, a másik ág a szociográfia: a társadalmi jelenségek tudatos vizsgálata és figyelése. A valóságanyag szüksége, a szociális ember meglátása és felmutatása.

Érdekes összevetés: a Sarló kibontakozása és irodalmunk második világháború utáni indulása. Másodszor is a líra bont zászlót, viszont a szociológiai gondolkodás negyedszázad múltán sem kapott olyan szerepet, mint a termékeny Sarló-esztendőkben. Miért?

A Sarló-mozgalom vezetőinek és résztvevőinek ez is időtálló okossága: a szociális ember felismerése. Móricz Zsigmond méltán írhatta e fiatalokról: „…nekik tehát szükségszerűen egy új magyarságot kellett kitermelniök magukból. Egy szociális és kulturális magyarságot. Ők már semmit sem tudnak az extra Hungariam jelszavából. Ők már nem mondják, hogy Magyarországon kívül nincsen élet, s ha van élet, az nem élet. Ők már így látják, hogy a magyar világon kívüli élet okosabb és emberségesebb lett.”

Paradoxon, s talán a Sarló-nemzedék történelmi elégtétele is: mozgalmuk időben megelőzte a magyarországi, romániai és más országokbéli hasonló mozgalmakat.

A Sarló ténykedésének egymás utáni szakaszai: továbblépések. Kiterjedések. A mozgalom legmagasabb, kristályosító pontját az 1931-ben megtartott kongresszus jelzi. Az összejövetel a fiatal csehszlovákiai magyar baloldali értelmiség legjobbjainak felvonulása volt. Manifesztáció. Programfogalmazás.

„A Sarló első nyilvános kongresszusa szimbolikus esemény a fásult és szétbomlás előtt álló magyar életben. Az egyetemes európai és sajátos magyar világ történeti átalakulása tükröződik abban, hogy összejöttünk a magyar nyelvterület minden részéről Kelet-Európa válságának megbeszélésére… Ebben a helyzetben kivételes jelentőségű az a tény, hogy a magyar nyelvterület feszült dermedtségében akadt egy fiatal entellektüelekből álló csoport, amely tévedéseiből és küzdelmeiből kiemelkedve eljutott a marxista történetszemlélethez” – olvashatjuk a kongresszus megnyitó beszédében.

Ötvenegy küldött öt napig ülésezett. Az első nap megbeszéléseinek tárgya: a csehszlovákiai magyarság helyzete. Ennek kapcsán ismertették a Sarló „nyári vándorlásainak” eredményeit: szociográfiai előadások elemezték Szlovákia gazdasági helyzetét, kiemelve a földkérdés súlyosságát a csehszlovákiai magyarság életében.

Az e kérdésről elhangzott beszámolókból idézünk bizonyításul:

„A földkérdés Szlovenszkón és Kárpátalján különösen nagy fontosságú. A lakosságnak több mint a fele az agrártársadalomhoz tartozik. Ez az óriási tömeg, majdnem kétmillió ember, nem képez azonban egységes osztályt, hanem mély szociális differenciák hatják át… Egyik csallóközi vándorunk jelenti Nagy-magyar környékéről: Ha megtudnak a környéken valami munkát, készek éjfél után 2 órakor fölkelni, és 20 kilométert gyalogolni, hogy valahogy 8 Kč napszámhoz jussanak…”

A csehszlovák földreform nem adott földet a kisparasztnak és földmunkásnak… „A cseh és szlovák telepek és maradékbirtokok egész láncolata teremtetett meg Pozsonytól Nagyszőllősig. Legtöbbnyire az agrárpárt vezető embereinek és pártfogoltjainak birtokai s a volt légionisták granicsár-telepei ezek.”

A gazdasági kérdésekkel kapcsolatban a Sarló vezetősége indítványt terjesztett elő egy szociográfiai intézet alapítására. Azaz megfogalmazódik az intézményes megoldás gondolata.

A második napon a csehszlovákiai magyar szakértelmiség szervezkedése képezi az előadások s a vita tárgyát. Külön vitagyűlések foglalkoznak a mérnökök, orvosok, tanítók, írók, művészek mozgalmának szervezési és programkérdéseivel.

Ez is kiterjedés, továbblépés: a Sarló önmaga vonatkozásában is kilép a diákmozgalom kereteiből. Keresi társadalmi helyét, vázolja az értelmiség szerepéről, kötődéseiről, szervezettségéről kialakult elképzeléseit. Újraolvasom az egyes témákról mondott vitaindító elgondolásokat, izgalommal, érdeklődéssel, s gyanakvással is. Talán a már beidegzett óvatosság teszi – lesem, számolnám a „sarlós gondolkodás” esetleges elcsúszásait, ficamait. Várom, mikor és honnan csírázik ki az értelmiségi élet kísértése. A csábítás nagy – a csehszlovák társadalom politikai, szociális, történelmi és nemzetiségi ellentmondásokkal terhelt. Telve van feszültséggel; sokféle párt és számtalan tömörülés bizonygatja vezetésre hivatottságát. Az eszmei kavargásban a sarlósok a progresszív fejlődés útjait keresik. Fogalmazásuk, irányulásuk egyértelmű; „A szakintelligenciának a maga praxisa érdekében magáévá kell tennie a proletariátus életszemléletét, a marxizmust, tehát szocialistává kell válnia.”

Az építészek programjavaslatából:

„A körülmények kényszerítették, hogy kilépjünk az akadémikus szakelzárkózottságból, és az építészet fejlődését és visszafejlődését, kibontakozását és elferdüléseit tágabb szemszögből nézzük, mint az anyag és formák vizsgálása, matematikai formulák és talajtalan esztétikai spekulációk.”

Programjavaslatot terjesztenek elő a csehszlovákiai magyarság népegészségügyének szociográfiai módszerű, rendszeres feldolgozásáról: az orvosok és orvostanhallgatók szervezett teendőiről, társadalmi elkötelezettségéről. „A szaktudás és a főleg falusi magyar nép egészségügyének szembeállítása s az ellentmondás analízise csakis a proletariátus oldalára vezetheti át a fiatal orvosnemzedéket…” – írják.

Érdemes idézni Csáder Mihály orvosnak a kongresszushoz intézett leveléből: „Nincs egyetlen foglalkozás sem, amely hivatásánál fogva annyira szociális jellegű, mint az orvosé. Hiszen minden orvosi beavatkozás a szó tágabb értelmében az egyén vagy a társadalom szociális érdekeit szolgálja.”

A pedagógusok helyzetét s küldetését összegező vitagyűlés pontjaiból: „A kisebbségi magyarság új pedagógiája érdekében elsősorban oly magasfokú pedagógiai szakértelmiségre van szükség, amely a marxizmus elméletének alapján állva a legmodernebb lélektani, nevelési és szaktárgyi ismeretekkel rendelkezik.”

Dobossy László e témára vonatkozó előadásában ez olvasható: „Aki ma, a legkiélezettebb osztályharc korszakában, a nevelésnek a társadalomtól és politikától való függetlenségét hirdeti, (…) az vagy gonosz, vagy ostoba.”

Az írók programjavaslatából: „Célunk a művészi alkotás teljes funkcióját felfedni. Dokumentációs irodalom, szocialista világszemléleti irodalom, harcos proletárirodalom, marxista irodalomkritika és szociológia.”

A művészek-képzőművészek programjavaslatát Lőrincz Gyula ismertette: „A modern művészfiatalság nem akar a mindennapi élettől és a közszükségletektől távol álló kaszt lenni, hanem a dolgok praktikumából adódó művészeti tömegigényeket akarja kielégíteni.”

A Sarló kongresszusa a képzőművészet öt ágának eszmei alapjait és ezek küldetését vázolta fel: szociofotó, politikai rajz, montázs, színkonstrukció és kollektív tipográfia.

A harmadik nap előadásai és vitái a népi kultúra, valamint a proletárkultúra helyzetét elemezték. Érdekes és jellemző e következtetések vonala; a népi kultúra, polgári kultúra és proletárkultúra történelmi összefüggésében különös hangsúlyt kap a születendő proletárkultúra. Ezt tükrözi a vitanap befejezéseként elfogadott kultúrpolitikai program is:

1. a népi kultúra minden emléke és maradványa felgyűjtendő;

2. pontosan regisztrálandó a giccskultúra szerepe a csehszlovákiai magyarság életében;

3. a harcos proletárkultúrát a Sarló a következő konkrét formában szándékozik kibontakozásához segíteni: munkáslevelezés, faliújság és üzemi újság, szavalókórus, proletárszínjáték, ének- és zenekultúra.

Kelet-európai kérdés – ez volt a negyedik nap megbeszéléseinek tárgya. A Sarló-kongresszus legsúlyosabb napja – így érzem. E napon üdvözli a Sarlót a DAV képviseletében Ján Poničan, a cseh munkásság s a forradalmi értelmiség nevében pedig Julius Fučik: „A magyarok nemzeti felszabadulásáért nemcsak önök harcolnak, magyar entellektüelek a magyar proletariátus soraiban, a magyarok nemzeti felszabadulásáért küzdünk mi is…”

Klasszikus, tiszta fogalmazás Fučik minden szava. Népek iskoláinak homlokzatára való mondatok. E találkozás ritka történelmi pillanat is; nemzetek, kisebbségek közös szándékainak deklarálása, de a szándékok egybefogózása is. Hosszú útra kelők eskütétele.

Balogh Edgár kiemelkedő előadásban ad helyzetelemzést. A tétel: a Sarló eszmei orientációja. A volt és a van, a honnan hová kérdése és útja. Ez az orientáció egyszerre illúziórombolás és útjelölés. Leszámolás a biológiai nemzetegységgel, a magyar polgári államra beidegzett történelemszemlélettel, a nyelvi különbözőségekből biológiai ellentéteket csináló, a magyar nemzetet a Duna-medencei történelem kútforrásává idealizáló szemlélettel.

S az út? A kisebbségi sorsra jutott magyar értelmiség „forradalmi mozgásba jutott rétegei” létüknél fogva új szemlélet kialakítói és hordozói. Az új szemlélet lényege: a népeszme, a néppel való azonosulás. „A kisebbségi magyar intelligencia ideológiai átalakulása elsősorban a már kisebbségi körülmények között felnőtt új nemzedékben jelentkezik. Biztos osztálybázis; a régi magyar állam hiányában az intelligencia új nemzedéke értelmi értékeivel a parasztság és munkásság felé kénytelen fordulni, hogy megélhetését azok érdekszolgálatában megtalálja” – vallja Balogh Edgár.

Tehát népi orientáció. Ez az út vezeti el a Sarlót a néptestvériség, a szláv–magyar–román együvé tartozás, a népforradalom gondolatához, Kelet-Európa szocialista távlataihoz.

A valóság tanulmányozása, a népi orientáció útján jutott el a Sarló az orosz forradalom tanulmányozásához s a marxizmushoz is. „A fiatalság az orosz forradalom tanulmányozásában, Lenin tanításában fedezte fel azt a konkrét stratégiai tényt, hogy győzelmes népforradalmat csakis a proletariátus vezethet…”

Ezeket a tételeket mára közhasználatú fogalmakká alakította a gyakorlat. Viszont 1931-ben úttörés volt a Közép-Kelet-Európa új történelmi és politikai valóságában való gondolkodás. A Sarló-nemzedék ezáltal történelmi felelősség vállalásának letéteményese.

A kelet-európai kérdés a nemzetiségi (kisebbségi) kérdés irányában is konkretizálódott. A sarlósok tapasztalat és elképzelések határain belül vitatják a kisebbségi lét elvi tételeit: a szociális és nemzeti vonatkozások összefüggéseit, a kisebbségek jogalanyiságát, az egyéni és kollektív jogok problémáját, a kulturális autonómia és politikai autonómia vonatkozásait, valamint az önrendelkezés elvén alapuló szovjet nemzetiségi politikát.

Az ötödik napon a diákifjúság eszmei orientációjának, szervezkedési formáinak s a munkásfiatalokhoz fűződő viszonyának lehetőségeit vitatta a kongresszus.

Szükségesnek tartottam számos idézettel élni: áttételes magyarázat helyett hitelesebben hat az eredeti szöveg. A Sarló igényeli és megérdemli az egyenes közvetítést. „Valóság, teória, valóságváltoztatás” – a felsorolt témakörökön bévül ez volt a sarlósok gondolkodásának gyakorlata. Mintha Fábry Zoltán neves tételével, a „változni és változtatni” formulával hangzana össze e logikai sor. A következtetések, összegezések, általánosítások mindenkori alapja a valóság. A Sarló valóságalapú mozgalom. Eszmei építkezésének a valóságalap a forrása. Az ilyen természetű gondolkodás pedig dinamikus, aktív, cselekvő.

Gondolkodásának módszere teszi a Sarló hagyományát jelen idejűvé.

A Sarló kisebbségi létünk eszmei-szervezeti gondjainak a megoldását kereső, aktív mozgalom. Említett 1931-es kongresszusán eljutott a programalkotás szintjére. E program átfogja a kisebbségi lét minden területét. Ötven év múltán vitathatjuk e szándékok és elképzelések részletkérdéseit, viszont eszmei irányulásában a mozgalom – egy polgári társadalmi struktúrában – kiemelkedően progresszív célkitűzéseket tükröz.

A fél évszázados Sarló-program ereje, értéke, aktualizálhatósága csak a szocializmus nagy eszmei tételeivel mérhető, illetve konfrontálható.

A Sarló-nemzedék összhangot tudott teremteni önmaga céljai, valamint a cseh és szlovák progresszió között. Összefogózott csillagok: szerencsés történelmi pillanat. Ezáltal nőhette túl önmaga eszmei és szervezeti kereteit.

Nem szándékom az ünneplőbe öltöztetés, a jót s rosszat egybeseprő, ellágyult, kritikátlan főhajtás. Nem a romantikát, nem a cserkészhangulatot idézem, hanem a mozgalom érett idejét, a marxizmusba, a munkásmozgalomba ágazását. Balogh Edgár ezt így fogalmazta: „A Sarló szervezeti hivatása abban áll, hogy a fiatal magyar intelligenciát kvalitásai és lehetőségei szerint a proletariátus világfrontjába állítsa.”

Ez a Sarló aktualizálható hagyatéka.

Ha Sarlót mondok, azokra gondolok, akik hűek maradtak a mozgalom eszmei alapjához, azokra, akik élethossziglan munkálták és munkálják Közép-Kelet-Európa népeinek kölcsönös egymáshoz közelítését.

Ez a Sarló-nemzedék aktualizálható magatartása.

A Sarló kisebbségi történelmünk felemelő pontja, nem szégyenítő tett, nem bűntudat oka, hanem büszkeséget, biztonságot sugalló hagyomány. Magamban restelkedem minden közömbösségért, kézlegyintő elmarasztalásért, lebecsülésért, írott és íratlan gyanúsításért, méltatlanságért és mellőzésért, ami érte e nemzedék tagjait. Tudom, az elmúlt ötven esztendő nem minden napja hozott számukra elismerést, és megbecsülést… Keserű a szám íze, mikor arra gondolok, hogy a szlovák DAV-nak – a Sarló eszmei társszervezetének – tagjait a társadalom, a nemzet figyelmének a megbecsülése övezi. Miért nincs ez így a Sarló esetében? Úgy érzem, Sarló-hagyományunk kisebbségi és nemzeti emlékezetünk szélére szorítva szégyenkezik. Mintha olykor kínos vagy kellemetlen lenne a Sarló puszta érintése is. Kinek az érdeke ez?

A Sarló-nemzedékkel komiszul bánt a történelem: szétszórta őket, más hazákba kényszerültek. Távozásuk szellemi vérveszteségünk. Volt, aki korai halállal halt, szellemi halállal. Többségük a más földben is újranőtt. Ha tehetném, népek színe elé idézném e nemzedéket: mondanák sorsukat.

A Sarló mai életünk példája is: úttörőket ünneplünk. A csehszlovákiai magyar fiatalok népes csoportja ez esztendő nyarán a sarlós vándorok nyomában járta az országot. A Sarló nem halt meg…