Kalandozás Betűországban

Panka magához ölelte kiscicáját, behunyta a szemét, és hipp-hopp, már álmodott is.

Álmában repültek, suhantak, és hopp, egy óriási ajtó előtt értek földet. Az ajtó egy nagy A betű volt, egy szigorú felkiáltójel és egy mosolygós kérdőjel őrizte.

– Állj! – mondta a szigorú felkiáltójel.

– Kik vagytok? – kérdezte mosolyogva a kérdőjel.

Panka megállt és bemutatkozott.

– Panka vagyok, és ő Cillancs, a kiscicám.

– Már így is túl sok P és C van – morgott a felkiáltójel.

– Menjetek be! – nyitotta ki a kaput a kérdőjel. – Ez itt Betűország.

Beléptek a kapun, és ámultak és bámultak! Betűország csupa betű volt. Nagy H betűk voltak a házak. Az utcán k betűkhöz hasonlító kutyák szaladgáltak. A levegőben m betűhöz hasonlító madarak röpködtek. Az egyik kutya odajött és csodálkozva vakkantott.

– Nini! Egy kis c!

– Én nagy C vagyok, te buta! – nyávogott Cillancs. – A név mindig nagybetűvel kezdődik!

Egyszer csak megláttak egy fura figurát. Az egyik kezében fejsze, a másik kezében fűrész. A hóna alatt meg egy facsemete. Megállt, egy lyukba beleállította a facsemetét, majd a fejszével kivágta, s a fűrésszel feldarabolta. Az egészet egy szép kis halomba rakta. Majd ráírta: Farakás.

Panka megvárta, míg befejezi a munkát, és megszólította.

– Kérem, hol találunk egy kis tejecskét?

A figura mérgesen szólt.

– Nem látsz a szemedtől?! Én Favágó Ferkó vagyok. Nem tudom, hol a T. Senki sem tudja! Nincs se T, se t; nincs tejecske! – Majd barátságosabban folytatta.

– Látom, idegenek vagytok, ezért adok egy jó tanácsot: vigyázzatok a betűkre! Itt most nagy kavarodás van. Tegnap vihar volt, és mindent összekevert. Én is magammal cipelem a fát, ha fát akarok vágni.

Intett a fejével, és elmasírozott.

Panka vigasztalta Cillancsot.

– Megkeressük a t betűt, és lesz majd tejecske!

Továbbmentek, s ahogy mentek, ahogy mendegéltek, Panka megbotlott valamiben. Lehajolt, fölvette, egy ó betű volt.

– Nahát! – gondolta. – Ez meg biztosan elgurult. Vagy valaki karikázott vele. Zsebre teszem.

Egy nagy R betű kergetett egy csomó kisbetűt.

– Álljatok meg! Várjatok meg! – kiabált. – Nekem kell elöl mennem! Enyém az első hely! Velem kezdődik a mondat!

Panka megállította a kisbetűket.

– Köszönöm! – mondta a nagy R. – Mögöttem sorakozó!

A kisbetűk engedelmesen sorba álltak.

– Látod – sóhajtott a nagy R. – Így már van értelme a mondatnak. Olvass el bennünket!

Panka elolvasta: „Rend a lelke mindennek!”

A falnál megcsörrent valami:

– Cstrn!

Panka odafordult.

– Ki szólt? Ki az? – kérdezte.

– Cstrn! – csörrent megint valami.

Panka az esőcsatornát nézegette: csupa lyuk! Kipotyogtak belőle a magánhangzók. Egy fél madár szállt Panka vállára, s erőlködve krákogott:

– Rig! rig!

– Ó te szegény! – suttogta Panka. – Mit akarsz mondani? Mi a neved? Ki vagy?

A fél madár Panka zsebe felé mutogatott, ahonnan kilátszott az ó betű.

– Hát persze! Tessék, itt az ó betű. A tiéd. Világos! Rigó vagy. Most már újra rigó vagy!

Mérges csiripelés hallatszott. Panka odanézett, és ijedten szorította magához Cillancsot. Egy vicsorgó véreb csiripelt dühösen.

– Ne féljetek! Tévedés az egész! Ostoba betűcsere. Én veréb vagyok. Csak felcserélődött a két betű. Nem tehetek róla. Most mit csináljak?

Csiripelve továbbrohant.

Négylábú, patás ól ügetett az utcán.

Bánatosan nyihogott.

– Nem akarok ól lenni! Nyihaha! Valaki megfordított, akaratom ellenére. Ló akarok lenni! Lónak születtem. Nyihaha! Fordítsanak vissza! Jaj, mamám, ha most látnál, biztos sírnál! – S elügetett szegény ól, patái csattogtak a köveken.

A háztetőről egy sapkás kémény kiabált, huhogott.

– Nem láttátok a seprőt?

Panka a fejét ingatta, hogy nem látták.

A kémény tovább dohogott.

– Akkor nekem kell megkeresni! Valaki szétválasztott bennünket. Szép dolog, mondhatom! Én sose akartam kémény lenni. Nem annak születtem!

A kémény lemászott a háztetőről, s elfutott. Alighogy eltűnt, arra táncolt egy seprő, ugrálva közeledett.

– Nem láttátok a kéményt? – kérdezte két ugrás között. – Valaki szétválasztott bennünket! Nem akarok seprő lenni! Kéményseprő akarok lenni. Egyben!

Panka mutogatott.

– Ott megy a kémény!

Dühös kopácsolás hallatszott, Panka és Cillancs kíváncsian arra kanyarodott. Egy hosszú fülű, bundás valami szögelt egy plakátot a falra.

– Hiszen ez egy nyúl! – ámuldozott Panka. – De milyen furcsa nyúl! Mintha hiányozna belőle valami. – Elolvasta a plakátot: „Elveszett az y! Kérem a becsületes megtalálót, hogy hozza vissza! Magas jutalom!”

– Hát persze! – gondolta Panka. – Ez volt a furcsa. Ez hiányzott. A nyúlból az ipszilon!

Nézegette az ipszilon nélküli nyulat. Olyan gömbölyű gömböc formája volt.

– Nézz rám! Illetve ne nézz rám! – kiáltott fel panaszosan a szőrös-bundás nagy fülű. – Elveszett az ipszilon! Most mi vagyok? Nul!

Cillancs egy l és egy a betűt nyújtott felé, de a nul borzadva hárította el.

– Nem akarok nulla lenni! Keressetek egy y-t, és hozzatok egy ékezetet is. Sárgarépa a jutalom.

– Jé! De fura – mondta Cillancs.

Egy ház előtt álltak. Az ajtó fölé ez volt kiírva: ÓRIÁS. A tetőt kinyomva állt az óriás, térdig ért neki a ház.

– Látom, te is csodálkozol – szólt le. – Én órás vagyok. A cégtáblámra az volt írva: ÓRÁS. Reggel arra ébredtem, hogy több van egy betűvel! És ez lett belőlem. Haj, haj! Nem vesz tőlem senki órát.

– Itt valóban nagy a kavarodás! – tűnődött Panka. Felnézett egy sárga házra. „FOLT” – ez volt a táblán.

Alatta ült egy foltos ruhájú ember és sóhajtozott.

– Valaki kicserélte a B betűt! Ki vesz egy foltostól bármit is?

Cillancs panaszosan nyávogott.

– Éhes vagyok! Éhes vagyok! Nyáú! Már nem bírom sokáig!

Panka körülnézett s meglátott egy cégtáblát. „TEABOLT” – ez volt kiírva rá.

– Valamikor TEJBOLT volt – szólt ki az eladó az ajtón. – De elcserélték a J betűt.

– Ez így nem jó! – mondta Panka. – Rendet kell csinálni. Hordjuk ide a térre az összes betűt! Mindenki válassza ki a magáét! És hogy ne okozzon kavarodást semmilyen vihar, rakjuk sorba a betűket! Legyen az első az A, utána a B, utána a C! Ez legyen az ABC!

A betűk tolakodni kezdtek, és a Zs, akárhogy furakodott, mindig az utolsó maradt.

– Ne búsulj, Zs, mert ha hátulról nézzük az ABC-t, akkor te vagy az első!

Sorba rakták a betűket, s rögtön minden a helyére került. A boltos már nem foltos. A nyúl nem nul. A rigó nem rig. A veréb nem véreb. Az órás nem óriás. A csatorna nem csörög. Az ól nem nyihog. A kéményseprő újra egy. Minden betű a helyére visszamegy!

A TEABOLT újra TEJBOLT lett. Cillancs végre ihatott tejecskét. Betűország lakói megéljenezték Pankát, és díszpolgárrá választották. Ajándékba kapott egy aranyozott P betűt.

– Gyere el máskor is! – mondták neki mosolyogva.

– Jó – mondta Panka. – Majd legközelebb is veletek álmodom! De most felébredek.