A nagy papucstolvaj

A nagy papucstolvaj éjjel nagy ravaszul mélyen alszik, így álcázza magát, ezért őrá senki nem gyanakszik. Mint csecsemő a bölcsőben, horkolászik kosarában, hogy is lehetne ő tolvaj, ily képpel, s az ő korában? Hisz a foga is még tejfog, a lába is rövid, gyenge, összevissza lóg a feje, a mozgása ügyetlenke. Ilyen ő, az én kiskutyám, ártatlanság élő szobra! Papucstolvaj? Ugyan kérem! Rá se néz a papucsokra. Akkor ki járt bent a házban, akkor ki járt kint a kertben? Töprengtem, míg csupasz talppal papucsomat keresgettem. Az ágy alatt kotorászok, de hiába, nincs ott semmi, pedig este oda tettem, tehát mindnek ott kell lenni. S ha tüdőgyulladást kapok, vagy isiászt vagy reumát?! Az ajtóból vigyorogva hallgatja e morgós dumát. Gyanakodva nézem, gyanúm lassan-lassan az égig ér, ő kirohan, én utána: és a kert, mint egy csatatér! Telistele papucsokkal, itt egy fél pár, ott a párja, téli, nyári keveredve, mintha szellem-táncot járna. Rámnéz: Gyere, játsszunk, morgós, az örömöt ingyen adják! Így van, szólok, papucs helyett kapsz azért egy pöttyös labdát!