Brum Brum Brúnó, a nagy vadászBrum Brum Brúnó, a tányértalpú bársonybocs nagyot rikkantott: – Ezer üveg málnaszörp! Itt a vadászat ideje! Gyerünk Afrikába! Fogta az elöltöltős dugós puskáját, fejébe csapta a parafa sisakot, s elindult. Közben brummogott meg dörmögött:
– Hopp! Vagyis állj! Itt járt valaki! Utána! Brum Brum Brúnó, a nagy vadász settenkedett, lábujjhegyen lépegetett, tányértalpon lopakodott. Egyszer csak megzörrent előtte a bokor. – Ezer üveg málnaszörp! Csőre tölts! – dörmögte, majd megköszörülte a torkát, s szigorúan rászólt a bokorra: – Van ott valaki? Bújj elő! Állj, vagy lövök! Ne mondjam kétszer! Aki kidugta a fejét a bokorból, nagyon hasonlított egy oroszlánra. B.B.B. először arra gondolt, hogy elfut, vagy legalább hátrál egy-két lépést. Azután meg arra, hogy nem fut és nem hátrál. – Vadászni jöttem, nem? Ha más nincs, akkor legföljebb oroszlánra vadászok! Brum Brum Brúnó, a tányértalpú bársonybocs, jelenleg oroszlánvadász, összeszedte a bátorságát, s így szólt: – Hé, te oroszlán! Csak semmi kapkodás! Csak semmi ijedtség! Ez itt egy puska, csőre töltve. Látod? Meglóbálta a csőre töltött puskát. Az oroszlán nem szólt semmit, bámult a bokorból, meresztgette a szemét. B.B.B. óvatosan lépett egyet előre. – Látom, hogy megnémultál! Jól is teszed, hogy nem bömbölsz itt összevissza! Engem úgyse tudnál megijeszteni. Az oroszlánvadászok nem félnek. S még egyet lépett előre. Brum Brum Brúnó, a tányértalpú bársonybocs most minden bátorságát összeszedte, s úgy viselkedett, mint egy igazi nagy oroszlánvadász. – Ezer üveg málnaszörp! – brummogta. – Ne remegjen a kezem! Nem szeretnék mellé lőni! Csak egy golyóm van. Lassan, nagyon lassan fölemelte a puskáját. Lassan, nagyon lassan összehúzta a szemét. Lassan, nagyon lassan célzott. – Most elszámolok háromig! – brummogta halkan. – Egy, kettő, három! Tűz! Gyorsan meghúzta a ravaszt. A puska nagyot pukkant, csak úgy csengett tőle a füle. A parafa dugó süvítve repült a levegőben. Brum Brum Brúnó, a tányértalpú bársonybocs, jelenleg oroszlánvadász, a golyó után rohant. Közben nagyokat rikkantgatott, meg kurjongatott, csak úgy visszhangzott tőle Afrika. Úgy szólt a hangja, mint egy diadalmas vadászkürt. – Eltaláltam! Érzem, hogy eltaláltam! Minden érzékszervemmel érzem, hogy eltaláltam! Érzem a fülemmel, a szememmel, a hogyishívjákkal, meg az izével… vagyis biztos, hogy eltaláltam! Brum Brum Brúnó, az oroszlánvadász! Éljen! A bokor mögé csörtetett. Nézett jobbra, nézett balra, lenézett a földre, felnézett az égre. Az oroszlán nem volt sehol. Brum Brum Brúnó, a tányértalpú bársonybocs összeráncolta a homlokát, s így brummogott: – Lehet, hogy továbbmászott, és több sebből vérzik! Megyek, és megadom neki a kegyelemlövést. Megtöltötte a puskáját, s a bokor mögé ment. Először nem hitt a szemének. Majd mikor hitt a szemének, lassan piros lett a feje a dühtől. Egy majom röhögött meg vihogott meg bruhaházott a bokor mögött. A hasát fogta, úgy nevetett. A földön hempergett, úgy nevetett. A fűben meg nagy oroszlán-álarc feküdt. – Ezer üveg málnaszörp! – dörmögte Brum Brum Brúnó. – Mi ez itt?! Brum Brum Brúnó, a tányértalpú bársonybocs mérgesen brummogott, meg dörmögött, és a fejét vakarta. Addig dörmögött, míg rájött, hogy mi is történt. Az történt, hogy valaki itt tréfálkozott. Meg viccelődött. – Ezer üveg málnaszörp! A hascsikarás álljon a nyavalyás majomba! Viccelni merészel a híres vadásszal! Vagyis velem, Brum Brum Brúnóval. Ezt a szégyent! Ezt a szégyent! Mikor jól kidühöngte magát, így brummogott: – Na várj csak, te majom! Lemossuk a gyalázatot! De le ám! És az nevet, aki utoljára nevet! Brum Brum Brúnó, a tányértalpú bársonybocs, jelenleg megtréfált oroszlánvadász, kimászott a bokorból, ravaszul elmosolyodott, majd eltűnt a nagy fűben. Csend lett, nagy afrikai csend. De úgy is mondhatjuk, hogy vészjósló csend! Nem lehetett hallani semmit, csak halk brummogást, ilyesmit, hogy brum-brum-brum. Meg valamilyen furcsa, rekedtes torokhangot, ilyesmit, hogy krr-krr-krr. Nem lehetett látni semmit, csak egy fehér sisakot a nagy fűben. A röhigcsélő majom abbahagyta a röhigcsélést meg a hempergést. Fülelt erősen a nagy fű szélén, de nem hallott ő sem mást, mint halk brummogást, meg a furcsa torokköszörülést. A szemét meresztette, de nem látott mást, mint a fehér sisakot a nagy fűben. Abbahagyta a fülelést meg a szem-meresztgetést. Megvonta a vállát, hogy nem érdekes, brummogjatok csak, meg köszörüljétek a torkotokat! Majd újra rihegett meg röhögött, mert eszébe jutott egy újabb tréfa. – Hihihihi! Hahahaha! Ez ám a jó ötlet! Még egyszer megtréfálom a nagy oroszlánvadászt! A tréfás kedvű majom kuncogva meg vihogva felmászott egy pálmafára. Kényelmesen válogatta a nagy kókuszdiókat. – Ez jó nagy! Ez is jó nagy! Ez is jó lesz! Ez meg akkora, mint egy ágyúgolyó! Letépte a hatalmas kókuszdiókat, s ledobálta a földre. Majd lemászott a fáról, és vigyorogva összeszedte az egészet. Makogott meg motyogott közben. – Most rettenetes csapás következik! A rettenetes oroszlánvadászra! Hihihihi! Bele fog remegni a feje! A vihogó majom odasettenkedett a nagy fűhöz. Óvatosan lerakta a kókuszdiókat, s vigyorogva leselkedett. A fehér sisak ott világított a fűben. – Hihihi! – röhögött a majom. – Ott a rettenetes nagy vadász rettenetes kalapja! Majd felvett egy kókuszdiót. Célzott vele. – Cél! Egy, kettő, három! Tűz! Bomba, bumm! Így lövök én! A rettenetes makimajom! A kókuszdió süvítve szállt a levegőben, s hatalmasat csattanva telibe találta a fehér sisakot. Ó, jaj, a nagy fűből kiemelkedett a fehér sisak, és megfordult. Ó, jaj, a fehér sisakkal együtt kiemelkedett egy hatalmas gorilla, és ő is megfordult. És nagyon morcos képet vágott. A vihogó majom azonnal abbahagyta a vihogást, és rögtön elkezdte a remegést. Citerázott a lába, vacogott a foga, reszketett a szája és verdesett a szempillája. A gorilla mély torokhangon, dühösen fölmordult. – Te nyavalyás majomutánzat! Te vágtál kupán engem?! He?! Te találtad telibe a kobakomat?! He?! Na, megállj csak! Elhúzom a nótádat! Brum Brum Brúnó, a tányértalpú bársonybocs előjött a fa mögül, felvette a fehér sisakot, és leporolta. Elégedetten nézte az afrikai futóversenyt. Elöl futott a vicces kedvű majom, utána a dühös gorilla. – Bejött a cselem! Na, te viccelődő, röhögős majom, mindjárt kiporolják a nadrágodat! Hahaha! Most majd elmegy a kedved, hogy híres oroszlánvadászokkal viccelődj! Vagyis velem. Többet ésszel, mint erővel! Megmondtam, hogy az nevet, aki utoljára nevet! Fölcsapta a sisakot a feje búbjára, s vidáman brummogva folytatta a világkörüli vadászsétát – Afrikában. |