Az első kör után
| Szigorodik szívemben a világ; |
| a hullává tiport nosztalgiák, |
| a vert csatamező, kamaszkorom |
| feltámad: büszkén végiggondolom, |
| mivé lehettem volna, ha a had |
| későn érkezve, széjjel nem szalad! |
| Hős-jelölt voltam, kovács-fi, aki |
| népét, magát indult megváltani, |
| visszfényei a forradalomnak |
| káprázó-vak szememben lobogtak; |
| s nem volt s nincs más mérték: konok |
| én szószerint vettem az álmodót, |
| új égre felkent látomásokat, |
| kopott ruhájú ifjúságomat – |
| Későn jött hadam mind leölve, vagy |
| ki él, fogcsikorgatva elszaladt, |
| nyomán keserű lett a fű s penész |
| tajtékzik erdőn, hová belevész; |
| leölt nosztalgiák, szép álmaim, |
| mésszel leönt az ősz: dérrel borít, |
| és mint a tél, örökre eltemet |
| didergő férfikor benneteket; |
| s mint szemtanú, ki életben maradt, |
| számolni kezdem a halottakat. |
|
| Sorsom forgószél-íve sejlik már, |
| megpihenek az első kör után, |
| s nézek az emelkedőre nyugodt |
| szívvel: gondból, bajból legtöbb jutott, |
| ahogy kívántam mindig, s jó öröm |
| is csillámlik a befutott körön. |
| Átvágtam-bújtam konok huszonhat |
| év kerítésein távol a had |
| hű s hamis jelzéseitől, s volt kút, |
| elég, mérgezett, s mocsár-végű út, |
| s hittem: előőrs vagyok én csupán, |
| majd: bolyongok győztes sereg után… |
| Már visz hű pályán tovább az erő, |
| mely leplezetlen most villan elő, |
| s kiválaszt, sorsomnak értelmet ad: |
| a munka lendít följebb és tanít, |
| s köröm csúcsán magához hasonlít! |
|
|
|