Az első kör után

 

I.

Szigorodik szívemben a világ;
a hullává tiport nosztalgiák,
a vert csatamező, kamaszkorom
feltámad: büszkén végiggondolom,
mivé lehettem volna, ha a had
későn érkezve, széjjel nem szalad!
Hős-jelölt voltam, kovács-fi, aki
népét, magát indult megváltani,
visszfényei a forradalomnak
káprázó-vak szememben lobogtak;
s nem volt s nincs más mérték: konok
én szószerint vettem az álmodót,
új égre felkent látomásokat,
kopott ruhájú ifjúságomat –
Későn jött hadam mind leölve, vagy
ki él, fogcsikorgatva elszaladt,
nyomán keserű lett a fű s penész
tajtékzik erdőn, hová belevész;
leölt nosztalgiák, szép álmaim,
mésszel leönt az ősz: dérrel borít,
és mint a tél, örökre eltemet
didergő férfikor benneteket;
s mint szemtanú, ki életben maradt,
számolni kezdem a halottakat.
 

II.

Sorsom forgószél-íve sejlik már,
megpihenek az első kör után,
s nézek az emelkedőre nyugodt
szívvel: gondból, bajból legtöbb jutott,
ahogy kívántam mindig, s jó öröm
is csillámlik a befutott körön.
Átvágtam-bújtam konok huszonhat
év kerítésein távol a had
hű s hamis jelzéseitől, s volt kút,
elég, mérgezett, s mocsár-végű út,
s hittem: előőrs vagyok én csupán,
majd: bolyongok győztes sereg után…
Már visz hű pályán tovább az erő,
mely leplezetlen most villan elő,
s kiválaszt, sorsomnak értelmet ad:
a munka lendít följebb és tanít,
s köröm csúcsán magához hasonlít!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]