Visszatért húsz kiló

Visszatért húsz kiló Csukás István, szuszogva töltjük ki a nadrágot. Mivel is köszöntsem, a cukrot nem szeretjük, férfinak meg nem szoktak adni virágot. Sört emelek hát, most már úgyis mindegy, faggatom fölénnyel, mivel ő a kisebb: hol jártál testem szabad, csavargó része, milyen ördögöt féltél és milyen istent? Milyen angyal dajkált és milyen álmot sugdosott a vakon elenyésző sejtek csillagporként szállongó tömegébe, s üres zsebébe milyen világűrnyi Hiány rejtett? Mert semmi sem történik véletlen, kicsi s nagy ugyanaz távcsőnek két vége – mindegy, hogy melyik felén leskelődünk, belelátunk szorongva Isten kiürült szemébe. Ilyen volt születésem? S ilyen lesz, mondd, ilyen egyszerű s könnyű majd a halálom? Nem vissza-visszatérő részletekben, egyszerre tűnünk el, s ásít még egy utolsót a hiányom.