Egy kis szabadesés

Egy kis szabadesés reggel nyolc és kilenc között, túl az evésen, vécén, fürdésen, vagyis tisztán s tele gyomorral, s tele hittel, illetve az előző napi kiürítve, az első korty kávé, az első cigaretta után repülök, vagyis zuhanok a felpumpált vérnyomás szárnyán, amely ötpercenként visszaesik száz per nyolcvanra, de ki tagadhatná, hogy repülés ez is, az mindegy, hogy lefelé, de szabadon, és ez a fontos, mindegy az irány, hiszen a tér végtelen, még kis szobámban is, bizony, végtelen, repülés közben ámulva észlelem ezt is, míg agyam a koponyatetőhöz préselődik, benne préselődik a világ vagy csak az a része, amely belefért az agyamba, fosszilis lelet, vers lesz belőle, krétakorból feladott távirat, tudósítás egy másik krétakornak, zuhanás közben viccelek, van időm: örülnek majd a krétapornak, közben kávét kortyolok, rágyújtok, megállok lebegve, kinézek az ablakon, a telefont hipnotizálom: szólaljon meg, mert minden ürügy jó, hogy abbahagyjam, az ablakon köd-függöny, a telefon néma, sóhajtva, beletörődve folytatom a zuhanást, megpróbálom élvezni, ahogy a megerőszakolt nőknek tanácsolják, csak egy kicsit sikerül, pedig hát amúgy profi lennék, elég régóta űzöm az ipart, ami abból is kitűnik, hogy kívülről látom magamat, de aztán lehunyom ezt a külső szememet, belülről szebb vagyok, s milyen kár értem, ezen könnyezve elérzékenyülök, tocsogok az önsajnálat tengerében, miért, ki sajnáljon, ha én nem, ki látott engem, ez is milyen ismerős, de azért még igaz, de én már egy picit modernebb vagyok s nem erőltetem, hogy szeressenek; nem azt mondom, hogy tojok rá, de idegesít, ha benyálaznak, az a sok nyálas csók, ami itt elcsattan naponta az emberiség homlokán, míg közben rakásra döglenek, s mi közben kávét kortyolunk, cigarettára gyújtunk a fűtött szobában, akkor már őszintébb, ha magamat sajnálom, tiszta szívből, sírva és átkozódva, hogy milyen kár lesz értem, micsoda veszteség, ha egyszer majd földet érek!