Együgyű ének

Isten hogyha szóra bír, közöttünk van a papír. Neki énekelek ma, s kell közénk a pelenka. Mert az irhám csatakos, habár félszázada mos záporral és esővel, mosdókesztyű-felhővel. Hiába fogy a szappan, mindig piszkos maradtam, kapzsi, irigy és hazug, nincs bennem egy tiszta zug. Kölyökként is rossz voltam, ordítottam s kortyoltam tintalevest és i-át, s elloptam a léniát. Most sarokban térdelek, fájnak az ízületek, belém hasít, mint a kés: utolért a büntetés. Lehet ám, hogy meghalok, és ez micsoda dolog! Isten, akkor mit csinálsz? Nem lesz, akire vigyázz. Így beszélünk, Ő meg én, s papíron a költemény. Végül testem ha eldől, kibont majd a versekből.