Mi akadályoz, hogy ezt a verset megírjam?

Mi akadályoz, hogy ezt a verset megírjam? A kutya, a postás, a nap, az árnyék, egy légy. Már emelem a tollat, homlokom csupa redő, feszül bennem az ihlet, mint az űrhajóban a sűrített levegő, már emelkedek a székről, mikor beszökik a kutyám a nyitva hagyott ajtón, szeme csillog, foga villog, pofáján bohócvigyor, pacsit ad, szalutál, cipőmre fekve szuszog, visszahuppanok a székre, megsimogatom, elalszik, vagy csak úgy csinál, mert üvöltve kirohan: csönget a postás, rohanok én is, átveszem, amit naponta zúdít rám a világ, meghívót, idézést, gyászhírt, örömhírt, szavazócédulát, megköszönöm, a papírkosárba dobom, kizárom a kutyával együtt, végre csönd van, jöhet a vers, most meg a nap süt be az ablakomon, közben egy métert fordult a Föld, suhantam vele én is, bár nincs szárnyam, tudnék róla, csillog a papír, antarktiszi hómező, majd árnyék feketedik, tintafolt, bután bámulom a tollam, eső lesz, egy légy süvít be, bizseregve megül az asztalon, aprót sóhajtva feladom az egészet s így szólok: lehet, hogy Isten küldött, éppen ezért ne félj, nem csaplak agyon, legalább te repülj!