A vers már túl van minden forradalmon

A vers már túl van minden forradalmon, ásítva nézi e toldozott-foldozott forradalmat! Az üres papíron katedrálisok épülnek-omolnak, sóhajtásomból só rakódik a kedves arcra, játék ez is, tudom, grimasz a vesegörcs után, utcakővel bevert kirakat, mögötte hivalkodik a megfizethetetlen luxus: a jóság, a szeretet, a türelem, a becsület és a többi, amire már csak halványan emlékszünk, félborjúként felfüggesztve lóg a kereszten, amiért eddig éltünk; mitől van kedvem játszani, szavakkal vacakolni? Mégis a vers lehet Isten szájába dugott hőmérő, vagy utolsó korty a végleg eltűnő ivóvízből.