Csillag, vonat, tücsök

Csillag, vonat, tücsök a nyári éjszakában, hatalmas hármashangzat, égig érő zene indázik fúgaszerűen: a vonat megrakva gyerekkorral, vígan kattogva fut felém, átrobog szívemen a halhatatlan rakomány, hogy ne féljek, hogy édes és gyönyörű az élet, vagy legalábbis lehetne; a tücskök együgyűn kontráznak, egy ütemmel lemaradva, de szintén a kezdetek óta ciripelik, hogy igen, igen, hangszer-testük remeg a gyönyörűségtől a fűben; a csillagok éteri herélt hangon, túl mindenen echózzák, hogy bizony szép volt, szinkópásan elcsúszva a semmibe; először a vonat robog el, azután a tücsök hallgat el, és a végén csak a csillag.