Kislány mondja a csillagnak

Kislány mondja a csillagnak: küldd le nékem a szombatot! Vígan várjuk a hét végét, vajon honnan jönnek a napok, így tűnődünk, hol készülnek, s mily terv szerint s mily anyagból, s belefér-e, hiszen addig is nőhet egy centit, s nem lesz-e szűk valahol? Dünnyögök én is: nekem bő lesz, hiszen addig összemehetek egy centit, lötyög rajtam az eljövendő világ, bár a régi nekem is szűk volt eddig! De azért várjuk reménykedve, jól tudva, hogy nem is tehetnénk mást, a kislány a holnapot, mindig a holnapot, én meg most már mindig az elmúlást.