Verebek csipogják

Verebek csipogják: Tandori, Tandori! Lustán hallgatom, elvigyorodva, de azért szeretettel e Szent Ferenc-i csiripelést, a segélykérő morzejeleket, megértve, hogy a szeretet egy és oszthatatlan, kicsiségünk és nagyságunk nem mérhető, a különbség elenyésző a végtelen jóság mosolyában, mely kell hogy közegünk legyen, szülője és célja életünknek, talán ekképp félig kész lelkünk is megváltódik – így tűnődtem, majd felálltam és sóhajtva fenékbe rúgtam a vadászó macskát.