Annyiszor játszottam a boldogot

Annyiszor játszottam a boldogot, most végre boldog lehetnék – nyugtalanul figyelem magamat, vajon mi hiányzik még, mi hiányzik és honnan hiányzik, a világból-e vagy belőlem, hogy miért nem csurran a méz, fanyarul megért szőlőszem; vagy nincs is, csak a mesében, elkopott idegeket simogató szép hazugság, kábítószer, és mindegy, rossz voltam vagy jó, s a boldogot csak játszani lehet, és az élethez ennyi is elég, az üdvözült angyali boldogságot nem ismerik, csak a hülyék.