Ha búskomor vagy s nem bírod már

Ha búskomor vagy s nem bírod már: szerezz egy kiskutyát! Más adta a tanácsot, vagy én találtam ki, nem is tudom, de mikor ölemben hazavittem a szipogó szőrgombolyagot, a pisiszagú, tejszagú nyivákolót, az ujjamat csecsként szopogatót, a csecsemőként elalvó dundi szuszogót, keserű redőim kisimultak, véreres szememből anyapillantások röpködtek lágyan, hogy feleségem elfordulva kuncogott, s utána hetekig nem aludtam, mert fölsírt éjszaka, s rohantam vele a teraszra pisilni és kakilni, és gügyögtem neki, dörmögő, röhejes kanbába, ugatni tanítottam a szomszédok nagy örömére, csipát töröltem a szeméből, tejecskét melegítettem, házat szögeltem buzgón, nagyokat ütve a körmömre s sziszegve káromkodtam, de már másként, mint eddig, emberivé lazultak a zongorahúr-idegek, fura, rég elfelejtett gyerekkori dalokra hangolta e csöppnyi vakkantgató, hogy már-már vidáman dudorásztam, feleségem a kutyakönyvet bújta s fütyülni tanult, elválasztva tőlem okosan, hogy rendes, normális eb legyen, s nevet adtunk végül: Frici, Fricus, Fricike, hadd válassza ki, ami tetszik neki, s elpirultam örömömben, amikor megdicsérte az állatorvos, hogy bár vitathatatlanul keverék, de nagyon értelmesnek látszik! Mint a gazdája, hencegtem nyíltan. Hát így vagyunk, egymással örömöt keverve, s nincs tovább, ha ellep a bú: szeress egy kiskutyát!