Vers karácsonyra

A téli táj enyhén neurotikus, de mégis ilyenkor születik a Kisjézus, kell is, hogy a szívünkben megszülessen, véres szemünkből szelíd szemével kilessen, mert éppen ölni akarunk, agyart, körmöt növesztvén, szétlőni a világot e szép karácsonyi estén; köd borítja agyamat, mint kint a téli tájat, kapkodva kapaszkodok abba, ami még fájhat, ami még lesz, ha lesz s leszek benne én is, s nem ér velünk véget a nagy álmú Genézis, nem akad torkán, kinek és minek is, a mondat, mert nincs folytatás, pont helyett egy nagyot robbant; suttogok hát együgyűn és remegve imádkozom: legyen rügy a fákon a jövő tavaszon, legyen szem, amely látja, s világítson a Nap, záporozzanak ránk a megszűrt ibolyántúli sugarak, s legyen mese is, a régtől fogva közösen koholt: éjszaka nyájas arcával mosolyogjon ránk a Hold, legyen szívünkben jóság, gonoszság is – csak legyen, folytatódjék bent az embert csináló küzdelem, szikrázzon az elme, bukva is legyen győztes, mely az épülő házra májusfát tűz, tetőt tesz, legyen születés és legyen halál is, testünkre szabott, hogy a végén derűsen búcsúzva emeljünk kalapot, legyen, aki hisz, és legyen olyan is, aki kétségbeesik, aki gyógyítja, s aki felmutatja újuló sebeink, legyen, legyen, legyen, ki elhozza a jövőt, az idén se szüljünk halott csecsemőt!