Január lekocog a lépcsőn

Január lekocog a lépcsőn, hóval teríti a vedlett falakat, itt-ott kibukkan kutyafej, gyerekorr, ahol a kabátja elszakadt. Vigyázva lépkedek a hóesésben, meg-megcsúszó sarokkal a Dunáig, fehér lett üstököm, s a hátamon habzó angyalszárny világít. Lábammal írom most a verset, e séta lesz most a költemény, bár összevissza ritmusban lépeget, de azért van benne zene és remény, hogy lábtörés nélkül elérek a célig, s mint vérbeli utazó, nem nézek hátra, válluk vonogatva elmaradnak a fák, sarkcsillagként pislog egy félszemű lámpa. Kisandítok a hó alól, a tél alól, sirály sípol, beérkező vonat dudál, kemény sarokkal hersegve csúszkál s a jégbe monogramokat vés február!