Egy napig Bécsben

Annyi ideig voltunk Bécsben, amíg egy gitárt fölhangolnak, de hát semmi baj, nyári szívvel örültünk minden kis akkordnak, mi vígan velünk összecsendült, a röpke ó-k meg á-k meg hej-ek, s torokszárasztó csettintések után a gégék hűs sört nyeltek. S képzeltem ezt-azt nagy merészen, már ahogy a turisták szoktak, komikus díszletei romján a leomlott birodalomnak, mivel először jártam erre, nem ámuldozhattam szőrmentén, meglelvén Ferenc Jóska szobrát, néztem: akár le is köphetném! De most bele nem bonyolódtam régi dühbe s elszámolásba, hajaj, ha mind le kéne köpni, nincsen is annyi nyál a számban! Agyő, Bécs, könnyes anyaszemként a Duna felkéklett mögöttünk; árnyék kísért és elvérző alkony, sötétedéskor hazajöttünk.