Gúnyosan, majd szelíden

Gúnyosan, majd szelíden, majd résztvevő képet vágva, mert hiszen részt veszek, mint fényben a lámpa, majd fölényesen, sőt gőgösen, mint kinek fontos titka van, majd alázatosan, mert fontos titkot hordunk mindannyian, majd dühödten, fölrobbanó aggyal, a semmit kívánva-elérve, majd lágyan, elomlón fülelve az elomló hullámverésre, majd fontoskodva, szigorúan, telefonkagylót lecsapva, konokul megfeszített szájjal, állkapcsom is mint a csapda, majd követelőzve, toporzékolva, mint a gyermek, hiszen jár még, amit nem kaptam meg, a feltétlen szeretettel nyújtott ajándék, majd könnyesen, majd megbántva, majd fanyarul beletörődve, másokat s magamat heccelve, kifestvén magunkat tavaszi zöldre, majd szemérmesen, enyhén el is pirulva, s félszegen, majd szesztől szivárványosan, fecsegő, vidám részegen. majd izzó erekkel, kiszáradt szájpadlással, a másik testet elérve, mellet, ölet érintve áramütötte ujjal, elevenen elégve, majd szomorúan, majd homályosan, egymást végleg elengedve, mert egyszerre múlunk el – üres szemmel nézek az üres szembe.